A szép vizuális megjelenés egy céges arculat szintjén mit jelent? Hogyan lehetne megfogalmazni?

Tervezőgrafikusként, filmrendezőként minden munkánál kétféle szépséggel és esztétikummal találkozunk. Az egyik egy objektív mérce, ahol a cél, hogy a vállalkozás üzenete célba érjen. Ehhez szükséges, hogy integrálható legyen a különféle platformokra, olyan minőséget képviseljen, amely pozitívan kiemeli a tömegből és időtálló legyen. Az egyetemi képzés kialakítja ennek az objektív perspektívának a kezelését, előkészíti a megfelelő döntéshozatalt a praktikus és funkcionális szempontok szerint.

A szubjektív esztétikum már nehezen megfogható és ezen a téren nem is fogalmazható meg hitelesen kritika. Ezt a szemszöget nem tudjuk, hanem maximum érezzük – ez a benyomás határoz a szubjektív szépségről.

Ezek az objektív szempontok pontosan miként operálnak a szépséggel, az esztétikummal?

Egy vállalkozásnál mindig van egy márkaüzenet, amelyet célba kell juttatni és kritikus kérdés, hogy milyen hatékonysággal éri el a célcsoportot, az esztétikum ennek a szerves eszköze. A már létező és az olyan új csatornák integrálhatóságára is fel kell készülni, például mint amilyen a VR.

A tervezés, kivitelezés során az esztétikum biztosítja a garanciát, hogy az információzivatarból pozitív benyomásokkal emelkedjen ki a grafika, animáció. Ezáltal válik jobban megjegyezhetővé, emblematikussá. Természetesen máshogy szép egy bank arculata, mint egy női ruha márka megjelenése, de ezekhez az objektív kritériumokhoz képest egyformán szép lehet mindkettő.

Végül pedig az időtállóság következik: az esztétikum az eszköz az univerzalitás megfoghatóságához. Erre törekszünk és majd az idő és a közönség igazolja, hogy a munkánk megütötte-e a mércét.

Amikor egy logón vagy imázsfilmen dolgoztok, mekkora szerepet kap a művészi alkotás? Törekedtek egy magasabb szintű szépség megformálására vagy ez a szempont egyszerűen elveszik?

Az alkalmazott film, mozgóképes grafika, tervezőgrafika terén mindig felmerül a kérdés, hogy miként viszonyulnak a művészeti alkotásokhoz. Hiszen itt konkrét cégek konkrét igényeit szolgáljuk ki – mégis, ugyanúgy gondolatokat fogalmazunk meg, mint bármely képzőművészeti alkotás.

Egy anatómia órán a rektor azt tanácsolta, hogy hanyagoljam a tervezőgrafikát, hiszen ez nem művészet, a festészet és a rajzolás, a magasművészet képes egyszerre elvonatkoztatni és ábrázolni, forduljak inkább ezen területek felé. Ezt a tanácsot elvittem magammal, mert fontos momentuma volt a pályámnak. De a tervezőgrafikusi szakmától és a mozgóképes grafikától mégsem fordultam el: az elvonatkoztatás és ábrázolás kihívásait megtaláltam a magasművészeten kívül is.

Mi a leghangsúlyosabb különbség a két alkotási szemlélet között a te szemszögedből?

Az autonóm művészetnél ott az egész univerzum, ahol nem is a HOGYAN, a megvalósítás a kérdés, hanem a MIT, a témaválasztás. Az üzenet mélysége ellensúlyozhatja a kivitelezést is. Az alkalmazott művészetben a téma szigorúan adott, a kreatív kivitelezés válik dominánssá.

Nekünk kötelességünk, felelősségünk és a kihívásunk, hogy a lehető legszélesebb kört érje el az üzenetünk – ez egy képzőművésznek természetesen nem feladata. Egy kortárs festményen nem lehet számon kérni, hogy hány ember értette meg a művész pontos üzenetét, szándékát. Ezzel szemben egy tervezőgrafikus bajban lenne, ha feláldozná az őt megbízó vállalkozás márkaüzenetét a művészi kivitelezés oltárán.

Az alkalmazott művészet során nagyon sok különböző szépségnek kell megfelelni hosszú távon. A márka célközönsége, a láthatatlan közönség, az ügyfél és az alkotó “szépe” mind-mind eltérnek – ez a szakma esztétikummal kapcsolatos legnagyobb kihívása.

Ez a szubjektív szépséghez való viszony, ez a látásmód határozza meg egy kreatív stúdió stílusát, a piacon betöltött karakterét. Nem fogjuk tudni egzakt módon, grammra kimérni ezt a hozzáadott értéket, de ma tettünk egy kísérletet, hogy körbejárjuk a szakmabeli jelentőségét.

Korábbi bejegyzéseink