Imázsfilm
Mi (is) felépítettük a Monostori hidat
Az építőipari projektekben is jelentős szerepe lehet egy profi imázsfilmnek, egészen a tárgyalások kezdetétől sokat segíthet egy dinamikus látványterv.
Ha pedig egy olyan innovatív projekt készül, mint a 2020 szeptemberében átadott Monostori híd, akkor a laikusként, szabad szemmel nehezen látható kivitelezési kuriózumok hangsúlyozására is tökéletes kommunikációs eszköz. Nézd meg, miként építettük fel a Monostori hidat!
2020.11.17.
A híd története dióhéjban
A Szlovákiát és Magyarországot, Komárnót és Komáromot összekötő új híd fontos eleme a két ország kapcsolatának, egyben a hídon innen és túl élő magyar közösségek összetartozásának szimbóluma.
A Monostori híddal egy olyan közúti híd épült a Duna felett, amely nehézgépjármű-forgalom átvezetésére is alkalmas. Ez gazdaságilag fontos szempont volt, hiszen az utóbbi években a korábbi hídon már súlykorlátozás volt bevezetve, így a nehézgépjárművek kerülőútra kényszerültek. Az új híd mindkét belváros átmenő forgalmát is csökkenti, így az ott lakók életminőségére több szinten is kihat.
- október 17-én tették le az alapkövet és 2020 szeptember 17-én került sor az átadásra. A 37 darab, egyenként 165 tonnás elemet, a 2400 tonnás és közel 95 méter magas pilont ez alatt a közel 3 év alatt egyedülálló, innovatív technológia alkalmazásával formálták a Duna legmagasabb hídjává. Mi pedig végigforgattuk!
“Egy kép felér ezer szóval, egy film felér ezer képpel.” A számok felsorolása helyett nézd meg inkább a videót, amelyből az összes fontos részlet (is) kiderül!
Mennyi idő egy hidat felépíteni?
Jelen esetben 3 évbe került és az a helyzet, hogy leforgatni sem egy nap volt. Ennél a projektnél ugyanis nem csak a végeredményt prezentálhattuk látványos drónvideókkal, hanem a teljes folyamatban részt vehettünk.
Az ügyfél oldaláról adott volt a prekoncepció: szerették volna 3D animációval megmutatni a híd elkészültét. Mi emellé javasoltuk a különböző technikák vegyítését, hogy a kombinációval a lehető legjobb hatást érjük el.
A célunk az volt, hogy a legkorszerűbb filmes eszközökkel, motion tracking, 3D animáció és drónfelvételek segítségével láthatóvá tegyük az innovatív építési technológia eredményét. Az imázsfilm bemutatásra került a hídátadáskor és azóta viralitása miatt számos helyen vált elérhetővé.
Ez a 3 éves projekt kreatív ügynökségi oldalról csak egy átfogó művészi vezetéssel és egy állandó, profi, felkészült szakmai csapattal volt lehetséges. A művészi vízió és a profi kivitelezés mellett szükség volt az ügyfél bizalmára is, aki hitt bennünk, hogy tényleg meg tudjuk ezt csinálni. Volt rizikófaktor, hiszen a hidat nem lehet újra felépíteni – mi nem okoztunk csalódást.
Hogy mitől volt különleges a Monostori híd imázsfilmjének forgatása?
A javaslatunk nyomán alakult át a projekt egy több éves, hosszú folyamattá, ahol rendszeresen hajnali forgatásokra utaztunk a hídépítés helyszínére. A több évszakos forgatás hosszú távú, komoly, művészi munkát igényelt. Közbejött néhány hóvihar, egy pár ködös hajnal és egy világjárvány is: jó párszor vissza kellett fordulnunk félútról. Végül az építési fázisoknak megfelelően, 7 forgatás során készült el a végeredmény.
A hajnali fényekhez a minőségi kivitelezés miatt ragaszkodtunk: ezek biztosították az ideális körülményeket. A nappali fénysávoktól könnyen beéghet a kép, míg az előnyösebb élfények és a drámai árnyékok is a napfelkeltekor adottak.
A profi drónfelvételek kétségkívül roppant látványosak, de emellett kellően népszerűek, elterjedtek – ezért is ragaszkodtunk a filmfelvételek textúrájába beleszőtt motion tracking elemekhez. Az ilyen szinten, aprólékosan kidolgozott track motion technika elég ritka, de ezzel tudtuk a tartalmi és esztétikai kiegészítő elemeket a legjobb minőségben elhelyezni a filmes felvételekben.
Egy ilyen kaliberű híd felépülése grandiózus esemény – épp ezért tojáshéjon táncoltunk a művészi tervezéskor. Egy dagályos, patetikus film agyoncsapta volna a hatást, de egy minimalista kivitelezés nem adta volna vissza az építőipari innováció súlyát. A különböző technikák ötvözésével, felhasználva a rendelkezésünkre álló időt, a változó évszakokat és a hajnali fények erejét igyekeztünk egy emlékezetes imázsfilmet készíteni a Monostori híd számára.
Az eredmény számunkra azt igazolja, hogy az építőipari vállalatoknak is sokat adhat egy modern, profi imázsfilm, ezért megéri nyitottnak lenni az imázsfilmre mint összetett kommunikációs eszközre.
Korábbi bejegyzéseink
Nem a hossz a lényeg – vagy mégis?
A körülöttünk lévő világ gyors változásaihoz, legyen szó vírusról, háborúról vagy a globális felmelegedés következményeiről, meg kellett tanulnunk akarva-akaratlanul alkalmazkodni. Ugyanebben a sebességben kell a cégeknek is tartaniuk a versenyt a fogyasztói szokások változásaival és igazodniuk a trendek alakulásához.
Podcastok – ne csak halljuk, lássuk is!(?)
Megjelenésükkor sokan szkeptikusak voltak a podcastok létjogosultságát illetően, ám népszerűségük évek óta töretlen. Ki, miért, mikor és hogyan hallgatja/nézi ezeket a műsorokat? Tényleg, nézi is őket? Azaz a videós változat mennyire és miként tud sikeres lenni? Hallgassuk… és nézzük is meg a pro és kontra érveket!
Fókuszáljunk a multitaskingra!
Álljunk meg egy szóra, vagyis inkább többre, mert épp a címben rejlő – vélt vagy valós – ellentmondást fogjuk most boncolgatni. Szándékosan nem is nevezzük blogcikknek, ugyanis sokkal inkább egy vitaindító írásnak szánjuk, főleg, hogy eleve a téma is meglehetősen megosztó. Mi pedig mindenki véleményére abszolút nyitottak vagyunk, sőt, a tapasztalatcserét még kifejezetten hasznosnak is tartanánk e téren.
A videómarketing fajtái, üzenete, fogyasztói
Ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a videómarketinged, nemcsak azt kell tudnod, milyen lehetőségeid vannak, hanem azt is, hogyan aknázd ki ezeket. Ebben a cikkben bemutatjuk a videómarketing fajtáit, illetve azt is elmondjuk, milyen tartalomra vágyik a célcsoportod.
Itt és így használd a videómarketinget (és a hibák)
Bár a videómarketing egy szenzációs lehetőség ahhoz, hogy elérd a célcsoportodat és hatékonyan átadd nekik a számodra fontos üzenetet – vigyázat, szokatlanul nyersen fogunk fogalmazni –, a világon semmi értelme nincs, gyakorlatilag pénzégetés, ha nem jól használod. Annak például semmi haszna, ha elkészítesz egy videót, amit aztán soha sehol sem, vagy éppen rosszkor és/vagy rossz helyen használsz. Ahhoz, hogy ne ess ezekbe a hibákba, elmondjuk, mire érdemes figyelned.
A videómarketing
A marketingszakemberek egyetértenek abban, hogy a videómarketing a marketingstratégiád és a tartalommarketinged egyik legfontosabb olyan eleme, amelyet szinte minden platformon érdemes használnod. De mi is pontosan a videómarketing? Milyen előnyöket kínál számodra, mitől lesz jó és hogyan lesz hatékony? Cikkünkből – többek között – ezekre is fény derül.