Animatiqua

“Holnapra lehetne-e?”

Segítünk és elmondjuk, hogy miért nem!

Minden ügynökség percek alatt tudna listát írni a nehezen megemészthető ügyfélkérésekből, de mi most szeretnénk egy lépéssel tovább menni. Megmondjuk, hogy miért nem lehet tegnapra kérni két kiló alkotást és hogy mégis, mennyi időt kell rászánni egy-egy kreatív feladatra. Projektmenedzserek, szív küldi szívnek – mind boldogabbak leszünk a cikk végére. 🙂

2021.01.06.

“Ha nem tegnapra, akkor holnapra is jó lesz még”

 

Papíron mind tudjuk, hogy a magas minőségű, igényes munkaidőt és tervezést kíván, de a gyakorlatban mégis sokszor szembesülünk vele, hogy az élet közbeszólt, az ütemezés elmászott és most már csak a megoldandó feladat maradt.

Stúdióként ilyenkor szoktuk a szívhez szóló kérések csokrát megkapni: “Még ez a pici belefér?” “Nektek úgyis csak 10 perc” “Majd jövőre együttdolgozunk, számoljuk oda, csak legyen meg” “Cseréljük ki gyorsan”.

És sajnos mi ilyenkor mondunk – épp az ügyfélközpontúságunk végett – kövér nemeket. Ugyanis egy rövid határidővel összetákolt logó, animáció, film soha nem lesz ugyanolyan, mintha lett volna idő kidolgozni a konstrukciót és becsülettel elvégezni a kreatív munkát. Az ötletben lévő potenciál elveszik.

Ráadásul minden utolsópillanatozás esetében tornyosuló módosításokat szül a kapkodás, ez teszi majd ki a tennivalók 90%-át – gyengítve a minőséget, elnyújtva az elkészülési időt és erősen megemelve a költségeket.

Egy kontraproduktív vagy hatástalan reklámanyagnál pedig rosszabb nincs is, ezért jobb elejét venni és elengedni a terveket. A december második hetében megrendelni próbált karácsonyi filmből az egyetlen eredmény az lesz, hogy levonhatjuk a tanulságot a jövő évre vonatkozóan.

 

 

Így fogj bele felkészülten és hatékonyan

 

A nyilvánvalóan elcsúszott projekteket félretéve, gyakran szembesülünk azzal, hogy a projektvezetőknek nincs valódi információja a tervezéshez. Ezért szeretnénk kapaszkodókat adni az alábbi idősávokkal.

Minden esetben a projekt egyedi tulajdonságai határozzák meg a munkafolyamat hosszát, ezek csak afféle ökölszabályok. Egy logóanimáció 5-6 hét, egy arculat rebrandingje vagy egy imázsfilm 3 hónap, egy új arculat kidolgozása általában 4-5 hónapon keresztül zajlik. Ha grafikai, filmes feladatba fognánk, legalább ennyi idővel előre érdemes megkeresni a tervekkel, elképzelésekkel és a cég bemutatkozásával egy kreatív ügynökséget.

 

Mit csinálunk ennyi ideig? Kreatív szolgáltatás sajnos nincs raktáron

 

Mi egyedi, a vállalkozás víziójából megszülető, kreatív terméket hozunk létre. Alapvetően három szakaszra bontható a stúdió munkája. Az első a koncepció kidolgozása, amikor megismerjük a megrendelő elképzeléseit. Ez alapján indul egy ötletelés, brainstorming, ahol a megvalósítási lehetőségeket járjuk körbe és tervezzük meg. Végül következik maga a kivitelezés, amikor a konkrét felvételek elkészülnek, vágunk, színezünk, effektezünk, igazítunk 1-2 módosítási körben, hogy végül átadjuk a megvalósult víziót.

Teljesen érthető okokból, nem tartunk “készleten” céglogókat, imázsfilmeket és nem dolgozunk klisékből.

Minden kreatív feladatnál ugyanúgy van egy átfutási idő, mint egy bútorkészítésnél. Ha megfelel az elvárásoknak egy katalógusdarab, akkor még aznap összeszedhetjük a svéd áruházi bútorrészlegén. Könnyen lehet, hogy erősen hasonlít majd a szomszédéra, de a tányérkészletet ugyanúgy megtartja majd. Ha viszont egyedi bútort szeretnénk terveztetni, akkor az asztalos nem fog aznap segíteni, de még csak 1-2 héten belül sem. Onnan fog indítani, hogy kiválasztja, megrendeli a megfelelő alapanyagokat, nekilát a tervezésnek és a folyamat vége csak, hogy elkészíti a megrendelt bútordarabot.

Ha a céged arculatát, bemutatkozását, imázsfilmjét tervezed, akkor minden esetben az utóbbi példához hasonlít a munkánk: csak tudatosan, tervezetten és alaposan vágunk bele.

 

Az ügyfél az első – ezért ragaszkodunk a minőséghez

 

Valójában senkinek sem szolgálja az érdekét, ha három nap leforgása alatt elkészül egy rossz videó, ami nem fogja a vállalkozásod érdekeit szolgálni, de legalább költséggel járt. A márkád és a stúdió reputációját is megtaposná egy ilyen projekt – jobb tehát elkerülni az ilyen kölcsönös elégedetlenséggel járó csalódásokat.

Ha időben megkeresik a stúdiónkat, akkor örömmel, szívvel-lélekkel alkotunk magas nívójú animációs és filmes anyagokat, segítve a tervezést, tartva a szoros kommunikációt. Ha idén a karácsonyi szezon nem sikerült a tervek szerint, akkor találkozzunk augusztusban és hozzunk létre valami igazán emlékezeteset! 🙂

 

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

Employer branding videók

A cél az, hogy megtaláljuk a legjobb, a cég kultúrába legkönnyebben beilleszthető leendő munkavállalót. Ehhez a legegyszerűbb út az, ha őszintén megmutatjuk a cégünket és azt is kristálytisztán kommunikáljuk kit keresünk. Íme, melyek azok az eszközök, amellyel egy employer branding videó hatásos lehet.

Az archaizáló filmek

Ha láttál már a filmtörténet kezdetekor készült filmet – ilyen lehet egy pár perces Chaplin némafilm, vagy akár egy néhány másodpercig tartó fekete-fehér rövidfilm egy régi utcajelenettel – akkor már láttál archaikushoz hasonló filmet.

Betűtípus a vizuális kommunikáció során

A betű összeköti az olvasót az íróval, a márkát a fogyasztóval. Híd a gondolat és a megértés között.
A betűtípusok a marketingkommunikáció csöndes hősei – olyan üzenetet adnak át a márkádról, amit a fogyasztók ezredmásodpercek alatt átvesznek. Sokszor magukon viselik a technikai paramétereket és a tervező stílusát is, de a design soha nem lehet öncélú, elsődlegesen mindig a kommunikációs platformnak kell megfelelnie.

Motion graphic designer wanted!

Motion graphic designer wanted!
Szabadúszó vagy és jól esne egy kis stabilitás? Épp multis mókuskerékben pörögsz és szabadulnál?
Csatlakozz hozzánk! Az Animatiquánál magabiztosan tudjuk, hogy a minőségi, művészi munkához egészen más folyamatokra van szükségünk, mint ami egy ügynökségnél megszokott. Úgy alakítottuk ki a csapatot, a megrendelőinkkel folyó kommunikációt és munkát, hogy azok valóban a létrejövő alkotásokat szolgálják. 6 éve gyártunk filmes és animációs tartalmakat hazai és nemzetközi piarca.