Arculat
Színek a marketingkommunikációban!
A céged színei a Te kedvenceid vagy a célcsoportodé?
2022.03.01.
A tudatos színválasztás a kommunikáció során sok cég esetében elmarad a kezdetekben
Pedig a színek állandóan velünk vannak, és információkat adnak át számunkra. Képesek akár negatív, akár pozitív irányba befolyásolni a döntéseinket, hangulatunkat, tehát ha jól választjuk meg, brandépítő és értékesítés támogató szerepe egyaránt lehet.
Ha a céges brand színeinek kiválasztását megelőzően nincs lehetőség célcsoportkutatásra, más szempontok alapján is megpróbálhatjuk megtalálni a kommunikációs szempontból ideális színt: megvizsgálva a piaci környezetet, választhatunk színt az alapján, ami még elérhető, és ezen keresztül is pozícionálhatjuk magunkat. Jó példa erre a magenta, piros és kék színek példája – megnevezés nélkül is tudjuk, hogy 3 telekommunikációs cégről van szó , és azt is, hogy melyik szín melyik cég.
A jól felkészült marketinges ismeri a színekhez köthető asszociációkat, és tudatosan használja ezeket a kommunikáció során, A még felkészültebb marketinges pedig hozzáértő csapatot bíz meg, aki a színeket jelrendszerként felhasználva az átadni kívánt üzenet szolgálatába állítja.
A szín, mint vizuális üzenet
A színlátás biológiai képességünk, a színekhez kötött asszociációink pedig ősi élményekhez kötődik, nem pedig nyelvhez – bár a színek használata mélyen beágyazott kultúránkba, így önmagában kevésbé alkalmas kultúraközi kommunikációra. Egy jól felkészült, vizuális kommunikációval foglalkozó csapat a munka során figyelembe veszi az összes szempontot, és tudatosan használja fel a színeket, melyek egyszerre hatnak a szépérzékünkre és az értelmünkre:
A szín informatív szerepe a kommunikációban
A színek mindennapi életünkben direkt információhordozók és átadók számunkra: gondoljunk csak a gyümölcsök színére, melyből a szemünk dekódolja azonnal, hogy fogyasztható-e, érett-e; vagy szemtől-szembe kommunikáció esetén a beszélgetőpartnerünk arcának színváltozásaira – azonnal észrevesszük, ha dühös 🙂 .
A vizuális kommunikáció során figyelembe kell vennünk a felületet is, melyen keresztül szándékozunk kiváltani a kívánt szín-dekódolási reakciót: a passzív felületekkel szemben (papír és más hagyományos felületek) az aktív felületek (monitor, kijelző, LED) olvasása nehezebb, fárasztóbb a szemnek. Egy imázsfilm vagy infografika szerkesztésese folyamán a felkészült szakemberek a szín-olvashatóság követelményeit is figyelembe veszik. Amíg az erős kontrasztok figyelemfelhívásra kiválóan alkalmasak, addig egy vibráló háttérszín előtti (vörös és élénkzöld) szöveg olvasása rendkívül fárasztó a szemnek.
Ebben az esetben a világossággal és telítettséggel való játék és a köztük lévő különbség adja majd meg a szem számár a komfortos olvasást.
A színek használata szövegen belül tudatosan felhasználva kiemelő hatást érhet el:
Túlzásokba esve pedig inkább kontraproduktív: a „szókép” összetörése nehezíti az olvasás és az értelmezést.
A teljes üzenet félrecsúszhat, ha a felhasznált színek rossz hangsúlyokat adnak a szövegnek. Jó példa erre János esztergomi érsek híres mondata a Gertrudis ellen tervezett merénylet kapcsán, 1213-ban
A fentiek jól mutatják, mennyire összetett ismereteket kíván a vizuális kommunikáció. A színek tudatos alkalmazásával elkerülhetjük a kontraproduktív céges reklámok, infografikák, bemutatkozó anyagok használatát.
A cikk folytatásaként a szín esztétikai és pszichológiai szerepét is vizsgálni fogjuk a kommunikációban, addig is kérdés esetén állunk rendelkezésedre online
Korábbi bejegyzéseink
Nem a hossz a lényeg – vagy mégis?
A körülöttünk lévő világ gyors változásaihoz, legyen szó vírusról, háborúról vagy a globális felmelegedés következményeiről, meg kellett tanulnunk akarva-akaratlanul alkalmazkodni. Ugyanebben a sebességben kell a cégeknek is tartaniuk a versenyt a fogyasztói szokások változásaival és igazodniuk a trendek alakulásához.
Podcastok – ne csak halljuk, lássuk is!(?)
Megjelenésükkor sokan szkeptikusak voltak a podcastok létjogosultságát illetően, ám népszerűségük évek óta töretlen. Ki, miért, mikor és hogyan hallgatja/nézi ezeket a műsorokat? Tényleg, nézi is őket? Azaz a videós változat mennyire és miként tud sikeres lenni? Hallgassuk… és nézzük is meg a pro és kontra érveket!
A videómarketing fajtái, üzenete, fogyasztói
Ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a videómarketinged, nemcsak azt kell tudnod, milyen lehetőségeid vannak, hanem azt is, hogyan aknázd ki ezeket. Ebben a cikkben bemutatjuk a videómarketing fajtáit, illetve azt is elmondjuk, milyen tartalomra vágyik a célcsoportod.