Minőséget képviselni – annak lenni és annak is látszani 2 külön dolog!

Minőséget képviselni – annak lenni és annak is látszani 2 külön dolog!

Animatiqua

Minőséget képviselni – annak lenni és annak is látszani 2 külön dolog!

Az interneten mindenki azt ír, amit csak szeretne – ennek eredménye, hogy az üres állításokból és a hangzatos klisékből már pontosan elege van az olvasóknak, nézőknek, vásárlóknak. 

Mégis, egy komolyan vehető cég sem engedheti meg magának, hogy ne legyen egy hiteles arculata, ami megpróbálja tükrözni a vállalkozás értékeit, erősségeit. Hogyan lehet akkor a 2020-as években valódi minőséget képviselni? Járjuk körbe!

2020.12.16.

Minőséginek lenni és minőséginek látszani

Míg egy rongyos, koszlott lábtörlőt egyikünk sem tenné ki az irodája elé, addig sokan elfelejtenek gondoskodni az online “bejáratuk” környékéről. Pedig hiába mondjuk magunkról, hogy innovatívak vagyunk, ha a weboldalunk megjelenése megragadt a 90-es években. Feleslegesen állítjuk magunkról, hogy korszerű technológiával dolgozunk, ha ezt a személyes látogatásig képtelenek vagyunk szemléltetni. Okafogyott a márkánk népszerűségét méltatni a bemutatkozásunkban, ha a social média csatornákon mindössze havonta 1-2 kezdetleges és eredménytelen szöveges poszttal tudunk kommunikálni a vásárlókkal. Ugyanis bárki, bármit írhat az interneten, de ha ez nincs összhangban a márkánk megjelenésével, akkor elveszítjük a hitelünket.

A vállalati kultúra, az innováció komoly érték egy cég életében: mégis, nagyon kevés vállalat online jelenléte képviseli ezeket az értékeket. Sok esetben ráfordítandó idő, a kreatív ötletek, a pontos célcsoport ismeretének hiánya okozza ezeket, de előfordul az is, hogy brand jelentette hozzáadott üzleti értékben bizonytalanok a döntéshozók.

Erre sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani, ha hosszú távon szeretnénk megtartani a meglévő, régi ügyfeleinket vagy 3-5 éves távon új ügyfeleket szeretnénk szerezni. Egyikre vagy másikra, ha nem mindkettőre, minden cégnek szüksége van.

Ráadásul, ha van egy innovatív, stabil céged, nem mutatnád meg? Ha 3 éve meglenne az imázsfilmed, származott volna belőle előnyöd az elmúlt 1000 napban? Lett volna olyan, amikor hasznát láttad volna? Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod, akkor lépjünk tovább.

Milyen egy minőségi brand?

Vizsgáljuk meg, hogy miből épül fel egy hiteles, komolyan vehető márka jelenléte.

  • Aktuális információkkal rendelkezik, elérhető, látható a legfontosabb platformokon és transzparens, átlátható a működése, a felépítése.
  • Karakterisztikus, megjegyezhető, érzelmet vált ki belőlünk és emlékszünk rá.
  • A felgyorsult hétköznapokban másodpercek alatt hozunk döntéseket, így a magas nívójú vizualitás, az esztétikus megjelenés kulcsfontosságú egy minőségi arculatnál.
  • Ugyanígy, a user experience, vagyis a UX a használhatóság, a funkcionalitás alapköve. Kötelező szempont, hogy minden felület könnyedén és egyértelműen használható legyen.

Összességében egy minőségi, tudatosan felépített brand igényességet és magas presztízst közvetít. A brand kiépítése egy hosszú távú folyamat, amely kiszámíthatóságot, megbízhatóságot és stabilitást feltételez. A szoros trendkövetés szektor függvénye, nem kell feltétlenül a legtrendibb sistergős szín- és formavilággal berobbanni. Mindössze egy következetes, korszerű és esztétikus arculat kialakítására van szükség. A vállalat és a célcsoport ismeretében pontosan meghatározható, hogy milyen stílusra, szín- és formavilágra, milyen brandüzenetre lesz szükség a márkaépítés során.

 De egy dolog elengedhetetlen: ez pedig a professzionális kivitelezés. Egy igényes, magára valamit adó vállalkozás soha nem tűnhet pénzügyileg instabilnak vagy átgondolatlannak – különben a saját hírét, hitelességét kezdi ki.

Az átgondolt márkaépítés vizuális sarokpontjai

Ahogy a felvezetéssel is utaltunk rá: a minőségi arculat kiépítésekor az üres kliséket el kell felejteni. Ráadásul a vizuális kultúra az elmúlt 15 évben visszatarthatatlanul fejlődik – gondoljunk akár csak az étteremcégérekre vagy a borcímkékre – efölött nem szabad elsiklanunk.

A cél, hogy a rendelkezésre álló eszközkészlettel háromdimenzióssá tegyük a cégünk által képviselt értékeket és arra törekedjünk, hogy a valódi körülményeket mutassuk be.

Ehhez ma már rengeteg platform és eszköz áll a rendelkezésünkre. Elsőként a saját weboldalunk vizuális és szöveges elemei, másodsorban a célcsoportunknak megfelelő social média csatornák és videós platformok, mint az Instagram, a Youtube vagy a LinkedIn.

A mobileszközök és a mobilinternet elterjedésével a mozgóképes tartalmak fogyasztása kiugróan megnőtt, így a korszerű platformválasztás mellett a modern kommunikációs eszközökről sem feledkezhetünk meg. A videós tartalmak hódítanak, a felhasználók egyre magasabb százaléka választja ezeket, szemben a szöveges kontenttel. Ezért a profin kivitelezett grafikai elemek mellett muszáj mozgóképben is gondolkodni!

Egy animált logóval kiemelkedhetünk a tömegből, hiszen sokkal több szinten képes információt átadni a cégünkről, mint egy statikus változat. Összehangoltan használhatjuk a videóink, podcastjeink intrójaként, a social média felületeken dinamikus borítóképként, az online hirdetéseink kreatívjaként vagy akár offline eseményeken a kivetítőnkön, LED falunkon.

Egy 3D animációval, motion trackinggel professzionálisan kivitelezett imázsfilm minden egyes alkalommal komoly benyomást tesz a nézőre, legyen szó vásárlóról vagy üzleti partnerről. Ugyanannak a filmnek a többféle vágata pedig lehetőséget nyújt arra, hogy az expókon való debütálásunk, a weboldalunk bemutatkozás szekciója és a social média felületek vizuálisan egységesen, mégis az odaillő tartalmakkal bővüljenek.

A célcsoport pontos feltérképezését követően keressünk meg azokat a kreatívokat és profi szakembereket, akik képesek az üzenetünket megfogalmazni és a brandünket következetesen és hatékonyan felépíteni. Egy brandépítés megtérülése nem két hónapba kerül, de cserébe kétség sem férhet hozzá. Márpedig vállalatot sem hónapnyi távra építünk.

LINKEDIN: https://www.linkedin.com/company/animatiqua

FACEBOOK: https://www.facebook.com/Animatiqua

YOUTUBE: https://tinyurl.hu/JCuI/

Korábbi bejegyzéseink

Betűtípus a vizuális kommunikáció során

A betű összeköti az olvasót az íróval, a márkát a fogyasztóval. Híd a gondolat és a megértés között.
A betűtípusok a marketingkommunikáció csöndes hősei – olyan üzenetet adnak át a márkádról, amit a fogyasztók ezredmásodpercek alatt átvesznek. Sokszor magukon viselik a technikai paramétereket és a tervező stílusát is, de a design soha nem lehet öncélú, elsődlegesen mindig a kommunikációs platformnak kell megfelelnie.

Motion graphic designer wanted!

Motion graphic designer wanted!
Szabadúszó vagy és jól esne egy kis stabilitás? Épp multis mókuskerékben pörögsz és szabadulnál?
Csatlakozz hozzánk! Az Animatiquánál magabiztosan tudjuk, hogy a minőségi, művészi munkához egészen más folyamatokra van szükségünk, mint ami egy ügynökségnél megszokott. Úgy alakítottuk ki a csapatot, a megrendelőinkkel folyó kommunikációt és munkát, hogy azok valóban a létrejövő alkotásokat szolgálják. 6 éve gyártunk filmes és animációs tartalmakat hazai és nemzetközi piarca.

Színek a marketingkommunikációban

A tudatos színválasztás a kommunikáció során sok cég esetében elmarad a kezdetekben

 Pedig a színek állandóan velünk vannak, és információkat adnak át számunkra. Képesek akár negatív, akár pozitív irányba befolyásolni a döntéseinket, hangulatunkat, tehát ha jól választjuk meg, brandépítő és értékesítés támogató szerepe egyaránt lehet.

Termékbemutató videó

Ha ezt a cikket olvasod, valószínűleg már bejártad az út egy részét. Szerencsés esetben csak az elején tartasz, vagyis tudod, hogy a jó termékvideó hasznos, és szeretnél is, de fogalmad sincs, hogyan vágj bele, vagy azt hiszed, a terméked nem alkalmas arra, hogy videóban mutasd be. (mutatunk pár trükköt a cikkben!). Ha kevésbé vagy szerencsés, már megnéztél sok ingyenes videót marketing guruktól, elhitted, hogy egy jó telefon elég lesz. Az is lehet, hogy már elhagytad a Do it yourself-korszakot, felismerted, hogy segítség kell, és találtál is az ismeretségi körödben – mindig van egy haver, vagy a szomszéd fia, aki „ért az informatikához”.

Mi (is) felépítettük a Monostori hidat!

Mi (is) felépítettük a Monostori hidat!

Imázsfilm

Mi (is) felépítettük a Monostori hidat

Az építőipari projektekben is jelentős szerepe lehet egy profi imázsfilmnek, egészen a tárgyalások kezdetétől sokat segíthet egy dinamikus látványterv.

Ha pedig egy olyan innovatív projekt készül, mint a 2020 szeptemberében átadott Monostori híd, akkor a laikusként, szabad szemmel nehezen látható kivitelezési kuriózumok hangsúlyozására is tökéletes kommunikációs eszköz. Nézd meg, miként építettük fel a Monostori hidat!

2020.11.17.

A híd története dióhéjban

A Szlovákiát és Magyarországot, Komárnót és Komáromot összekötő új híd fontos eleme a két ország kapcsolatának, egyben a hídon innen és túl élő magyar közösségek összetartozásának szimbóluma.

A Monostori híddal egy olyan közúti híd épült a Duna felett, amely nehézgépjármű-forgalom átvezetésére is alkalmas. Ez gazdaságilag fontos szempont volt, hiszen az utóbbi években a korábbi hídon már súlykorlátozás volt bevezetve, így a nehézgépjárművek kerülőútra kényszerültek. Az új híd mindkét belváros átmenő forgalmát is csökkenti, így az ott lakók életminőségére több szinten is kihat.

  1. október 17-én tették le az alapkövet és 2020 szeptember 17-én került sor az átadásra. A 37 darab, egyenként 165 tonnás elemet, a 2400 tonnás és közel 95 méter magas pilont ez alatt a közel 3 év alatt egyedülálló, innovatív technológia alkalmazásával formálták a Duna legmagasabb hídjává. Mi pedig végigforgattuk!

“Egy kép felér ezer szóval, egy film felér ezer képpel.” A számok felsorolása helyett nézd meg inkább a videót, amelyből az összes fontos részlet (is) kiderül!

Mennyi idő egy hidat felépíteni?

Jelen esetben 3 évbe került és az a helyzet, hogy leforgatni sem egy nap volt. Ennél a projektnél ugyanis nem csak a végeredményt prezentálhattuk látványos drónvideókkal, hanem a teljes folyamatban részt vehettünk.

Az ügyfél oldaláról adott volt a prekoncepció: szerették volna 3D animációval megmutatni a híd elkészültét. Mi emellé javasoltuk a különböző technikák vegyítését, hogy a kombinációval a lehető legjobb hatást érjük el.

A célunk az volt, hogy a legkorszerűbb filmes eszközökkel, motion tracking, 3D animáció és drónfelvételek segítségével láthatóvá tegyük az innovatív építési technológia eredményét. Az imázsfilm bemutatásra került a hídátadáskor és azóta viralitása miatt számos helyen vált elérhetővé.

Ez a 3 éves projekt kreatív ügynökségi oldalról csak egy átfogó művészi vezetéssel és egy állandó, profi, felkészült szakmai csapattal volt lehetséges. A művészi vízió és a profi kivitelezés mellett szükség volt az ügyfél bizalmára is, aki hitt bennünk, hogy tényleg meg tudjuk ezt csinálni. Volt rizikófaktor, hiszen a hidat nem lehet újra felépíteni – mi nem okoztunk csalódást.

Hogy mitől volt különleges a Monostori híd imázsfilmjének forgatása?

A javaslatunk nyomán alakult át a projekt egy több éves, hosszú folyamattá, ahol rendszeresen hajnali forgatásokra utaztunk a hídépítés helyszínére. A több évszakos forgatás hosszú távú, komoly, művészi munkát igényelt. Közbejött néhány hóvihar, egy pár ködös hajnal és egy világjárvány is: jó párszor vissza kellett fordulnunk félútról. Végül az építési fázisoknak megfelelően, 7 forgatás során készült el a végeredmény.

A hajnali fényekhez a minőségi kivitelezés miatt ragaszkodtunk: ezek biztosították az ideális körülményeket. A nappali fénysávoktól könnyen beéghet a kép, míg az előnyösebb élfények és a drámai árnyékok is a napfelkeltekor adottak.

A profi drónfelvételek kétségkívül roppant látványosak, de emellett kellően népszerűek, elterjedtek – ezért is ragaszkodtunk a filmfelvételek textúrájába beleszőtt motion tracking elemekhez. Az ilyen szinten, aprólékosan kidolgozott track motion technika elég ritka, de ezzel tudtuk a tartalmi és esztétikai kiegészítő elemeket a legjobb minőségben elhelyezni a filmes felvételekben.

Egy ilyen kaliberű híd felépülése grandiózus esemény – épp ezért tojáshéjon táncoltunk a művészi tervezéskor. Egy dagályos, patetikus film agyoncsapta volna a hatást, de egy minimalista kivitelezés nem adta volna vissza az építőipari innováció súlyát. A különböző technikák ötvözésével, felhasználva a rendelkezésünkre álló időt, a változó évszakokat és a hajnali fények erejét igyekeztünk egy emlékezetes imázsfilmet készíteni a Monostori híd számára.

Az eredmény számunkra azt igazolja, hogy az építőipari vállalatoknak is sokat adhat egy modern, profi imázsfilm, ezért megéri nyitottnak lenni az imázsfilmre mint összetett kommunikációs eszközre.

Korábbi bejegyzéseink

Betűtípus a vizuális kommunikáció során

A betű összeköti az olvasót az íróval, a márkát a fogyasztóval. Híd a gondolat és a megértés között.
A betűtípusok a marketingkommunikáció csöndes hősei – olyan üzenetet adnak át a márkádról, amit a fogyasztók ezredmásodpercek alatt átvesznek. Sokszor magukon viselik a technikai paramétereket és a tervező stílusát is, de a design soha nem lehet öncélú, elsődlegesen mindig a kommunikációs platformnak kell megfelelnie.

Motion graphic designer wanted!

Motion graphic designer wanted!
Szabadúszó vagy és jól esne egy kis stabilitás? Épp multis mókuskerékben pörögsz és szabadulnál?
Csatlakozz hozzánk! Az Animatiquánál magabiztosan tudjuk, hogy a minőségi, művészi munkához egészen más folyamatokra van szükségünk, mint ami egy ügynökségnél megszokott. Úgy alakítottuk ki a csapatot, a megrendelőinkkel folyó kommunikációt és munkát, hogy azok valóban a létrejövő alkotásokat szolgálják. 6 éve gyártunk filmes és animációs tartalmakat hazai és nemzetközi piarca.

Színek a marketingkommunikációban

A tudatos színválasztás a kommunikáció során sok cég esetében elmarad a kezdetekben

 Pedig a színek állandóan velünk vannak, és információkat adnak át számunkra. Képesek akár negatív, akár pozitív irányba befolyásolni a döntéseinket, hangulatunkat, tehát ha jól választjuk meg, brandépítő és értékesítés támogató szerepe egyaránt lehet.

Termékbemutató videó

Ha ezt a cikket olvasod, valószínűleg már bejártad az út egy részét. Szerencsés esetben csak az elején tartasz, vagyis tudod, hogy a jó termékvideó hasznos, és szeretnél is, de fogalmad sincs, hogyan vágj bele, vagy azt hiszed, a terméked nem alkalmas arra, hogy videóban mutasd be. (mutatunk pár trükköt a cikkben!). Ha kevésbé vagy szerencsés, már megnéztél sok ingyenes videót marketing guruktól, elhitted, hogy egy jó telefon elég lesz. Az is lehet, hogy már elhagytad a Do it yourself-korszakot, felismerted, hogy segítség kell, és találtál is az ismeretségi körödben – mindig van egy haver, vagy a szomszéd fia, aki „ért az informatikához”.

Mi lesz veled grafika?

Mi lesz veled grafika?

Animatiqua

Mi lesz veled grafika?

Ahogy a grafikai tervezés helyére lép a filmvászon

Kondacs András, az Animatiqua stúdió vezetője tervezőgrafikusként kezdte tanulmányait, de az útja az animációk világába vezetett, egészen a mozgóképes grafikáig. A szektorbeli tendenciák az elmúlt évtizedekben hasonló irányt követnek, évről-évre egyre inkább a mozgókép, a videó kerül túlsúlyba. Andrást kérdeztük a változásról: tényleg átveszi a grafikai tervezés helyét a filmvászon?

2020.11.11.

A klasszikus tervezőgrafikai munka átalakul – de mégis mihez képest? Mit tekinthetünk ennél a folyamatnál egyáltalán kiindulási pontnak?

Ha egy pontot kéne meghatároznom, akkor Steve Jobs és Paul Rand közös sztoriját hoznám példaként. Amikor Jobs a NEXT-et alapította, felkérte Paul Randet, a sztárgrafikust, hogy tervezze meg a cég logóját. Kapott egy 100 000 dolláros ajánlatot és egy hónap eltelte után egyféle változatot a logóból. Amikor Jobs kritikus szemmel változtatott volna a színezésen, akkor elutasítás várta: higgye el, a logó úgy jó, ahogy elkészült. És végül persze elfogadta, megszületett a NEXT legendás logója.

A tervezőgrafikai szakma határai jobban le voltak fektetve, magasabb presztízzsel rendelkezett és egy sokkal szűkebb csoportot alkottak a szakemberei. Úgy kell elképzelni, mint ma egy építész munkáját: jól meghatározott előírások alapján végezhető munkakör, és a megrendelő sem érez késztetést, hogy a pincehelyiséget hirtelen ötletből kifolyólag a földszintre helyeztesse.

Oké, ez így elég plasztikus. Te miben látod a nívó és a presztízs változását?

Korábban rengeteg elvárásnak kellett megfelelni egy logótervezéskor, a fekete-fehér, print nyomatoknak ugyanúgy érvényesülniük kellett, mint a színes, online változatoknak. A felhasználási kör is alakult, ma már a grafikusok nem, vagy csak alig terveznek CD borítókat vagy akár szórólapokat.

A technológia fejlődésével és szélesebb körű megfizethetőségével, elérhetőségével indult az egész. A 90-es években megjelent, majd rohamos tempóban elterjedt a Photoshop, és mindenki elkezdett kreatívan alkotni otthon. Ez idáig még egy szuper irány lett volna, de a szakma szabályozottsága, akkreditációja ezt nem követte le: így lehet, hogy ma 10 emberből 5 grafikus. 🙂 Érthető, hogy a szakma elismertsége és nívója zuhanórepülésre váltott.

Ez a probléma megrendelői oldalon is jelentkezik… Laikusként van bármi mód, hogy jól válasszunk szakembert?

Elsőként azt mondanám, hogy jó kiindulási pont lehet a grafikus referenciaanyaga. De tény, hogy laikusként ezt nehéz lehet megítélni, illetve sajnos a szakmában gyakori jelenség a referencia-plagizálás is… Az iskolai végzettség sem segít, hiszen gyakran autodidakta módon tanulnak a szakemberek, és a szakmai szervezetek sem segítenek igazán a döntésben. Így a másik kiindulási pont pedig a díj lenne.

Például egy logót megtervezni hosszú folyamat, vagy azt is mondhatnám, hogy a szakma egyik legszebb, de egyben legnehezebb feladata. Hosszú távon kell élnie és összhangban működnie a cég víziójával és arculati elemeivel, emellett számos egyéb feltételnek is meg kell felelnie. Ez nem 3-4 órányi, hanem sok esetben hetek munkája. Kisebb cégek számára is ugyanakkora a feladat – amennyiben nem „csak kicsit jó” logót szeretnének. Ha a grafikus ajánlatából az derül ki, hogy a munka nagyságrendjéhez képest 500-2000 forintos óradíjon dolgozik, akkor – ugyanúgy, mint bármilyen specialistát igénylő feladatnál – nem várhatunk kiemelkedő szakmaiságot.

Az animációval foglalkozó szakemberek ilyen szempontból talán könnyebben megítélhetőek. Amíg a grafikai feladatokat ma már bárki kivitelezheti egy számítógép segítségével, addig a videókészítés, animációkészítés még mindig komolyabb szoftverismeretet és technikai felszereltséget feltételez, egy szűkebb kör ért csak hozzá. Tény, kevés is a jó animációs szakember.

És el is értünk az animációig, mozgóképig – az utóbbi évek tendenciája egyértelműen a videó, nemde?

Nagyjából 2010-től tart a mostani időszak. A social média megjelenésével exponenciálisan gyorsul ez a változás, hogy a grafikából egyre inkább film lesz. A videók létjogosultsága folyamatosan nő, az új platformok már több lehetőséget nyújtanak és többet is várnak el, az új formátumokat favorizálják. Azok a vállalatok, akik mernek statikusból dinamikusba, a mozgókép felé váltani, azok ebben az időszakban komolyan profitálhatnak ebből az átalakulásból.

Egy animáció idővonallal rendelkezik, képes átadni egy mikrotörténetet, képes hanggal és sokféle impulzussal operálni a hatás érdekében. Rengeteg lehetőség van a műfajban még mindig, holott napról-napra egyre több videót „fogyasztunk”. A tervezőgrafika így, a platformok átalakulásával ível át a filmek világába.

Szakmabeliként hogy látod, mi ennek az animált, videón alapuló időszaknak a legnagyobb kihívása?

Egy pillanatnyi gondolkodás nélkül mondhatom, hogy a képzett szakemberek hiánya. Az akkreditált egyetemi oktatásban jelenleg nincs olyan színvonalú képzés, amely kiszolgálná ezt a mozgóképes grafikai igényt. Most csak autodidakta módon van lehetőség tanulni, és ez újratermeli a grafikával kapcsolatos problémákat.

Alapvetően az a tapasztalat, hogy a statikus tartalmakra szocializálódott kollégák nehezebben navigálnak a timeline vonalára, mert más gondolkodásmódot igényel az animációs munka. A szakmában töltött idővel arányosan, egyre nehezebb adaptálódni a filmes tervezéshez. Viszont a platformok tendenciái visszafordíthatatlanul átalakultak: egy névjegykártyából évi háromszázat, ha elosztunk, míg a weboldalunkkal, vagy a social media tartalmainkkal ennél jóval többen érintkeznek, akár pár óra leforgása alatt is.

Költséghatékonyan elkészíthető lenne a valódi online, mozgó grafika, de most nincsen elég kvalifikált szakember, humán erőforrás, hogy ezt a jogos igényt kiszolgáljuk itthon. Azt gondolom, hogy hosszú távon feltétlenül jobb, átfogó szakmai koordinációra lesz szükségünk, amely szerveződés a vállalkozások számára is megfelelő információt képes biztosítani a szakmai lehetőségekről és változásokról.

Korábbi bejegyzéseink

Betűtípus a vizuális kommunikáció során

A betű összeköti az olvasót az íróval, a márkát a fogyasztóval. Híd a gondolat és a megértés között.
A betűtípusok a marketingkommunikáció csöndes hősei – olyan üzenetet adnak át a márkádról, amit a fogyasztók ezredmásodpercek alatt átvesznek. Sokszor magukon viselik a technikai paramétereket és a tervező stílusát is, de a design soha nem lehet öncélú, elsődlegesen mindig a kommunikációs platformnak kell megfelelnie.

Motion graphic designer wanted!

Motion graphic designer wanted!
Szabadúszó vagy és jól esne egy kis stabilitás? Épp multis mókuskerékben pörögsz és szabadulnál?
Csatlakozz hozzánk! Az Animatiquánál magabiztosan tudjuk, hogy a minőségi, művészi munkához egészen más folyamatokra van szükségünk, mint ami egy ügynökségnél megszokott. Úgy alakítottuk ki a csapatot, a megrendelőinkkel folyó kommunikációt és munkát, hogy azok valóban a létrejövő alkotásokat szolgálják. 6 éve gyártunk filmes és animációs tartalmakat hazai és nemzetközi piarca.

Színek a marketingkommunikációban

A tudatos színválasztás a kommunikáció során sok cég esetében elmarad a kezdetekben

 Pedig a színek állandóan velünk vannak, és információkat adnak át számunkra. Képesek akár negatív, akár pozitív irányba befolyásolni a döntéseinket, hangulatunkat, tehát ha jól választjuk meg, brandépítő és értékesítés támogató szerepe egyaránt lehet.

Termékbemutató videó

Ha ezt a cikket olvasod, valószínűleg már bejártad az út egy részét. Szerencsés esetben csak az elején tartasz, vagyis tudod, hogy a jó termékvideó hasznos, és szeretnél is, de fogalmad sincs, hogyan vágj bele, vagy azt hiszed, a terméked nem alkalmas arra, hogy videóban mutasd be. (mutatunk pár trükköt a cikkben!). Ha kevésbé vagy szerencsés, már megnéztél sok ingyenes videót marketing guruktól, elhitted, hogy egy jó telefon elég lesz. Az is lehet, hogy már elhagytad a Do it yourself-korszakot, felismerted, hogy segítség kell, és találtál is az ismeretségi körödben – mindig van egy haver, vagy a szomszéd fia, aki „ért az informatikához”.

Ünnepi animációk az évzáráshoz

Ünnepi animációk az évzáráshoz

Logóanimáció

Ünnepi animációk az évzáráshoz

A céges képeslapok ideje lejárt: az ünnepi animációk megérkeztek!

Az idén végképp van mit megköszönni az üzleti életben, hiszen egy gazdasági szempontból igen csak rapszodikus évet zárunk. Nélkülözhetetlen az átgondolt, jól időzített kommunikáció és felértékelődnek az őszinte, empatikus gesztusok. Ehhez nagyszerű eszköz lehet egy személyre szabható, sokoldalúan felhasználható ünnepi animáció – megmutatjuk, hogy mit érdemes tudni róla!

2020.11.03.

Hogy néz ki egy ilyen ünnepélyes, céges animáció?

Mutatunk néhány példát, hogy egyszerűbb legyen elképzelni! Pár másodpercben a céges arculatnak megfelelő szín-, forma- és szimbólumrendszer elevenedik meg, miközben egy apró történetbe fűzve megjelenik a kiválasztott jókívánság, üzenet.

Magyarországon egyelőre kevés vállalkozás rendelkezik ilyen látványos animációval – holott sok esetben költséghatékonyabb megoldás, mint a papír alapú üdvözlőlap. Az animáció az ügyfelek, partnerek, kollégák számára online, e-mailben kiküldhető, de akár az évzáró eseményeken is kivetíthető. Természetesen a social média felületeken is tökéletesen felhasználható videós formátum.

A videó története, zenéje elkapja és megtartja a figyelmünket néhány pillanatra: egy olyan érintkezésmentes apró ünneplést jelenthet, amelyre idén kiemelt szükségünk lesz.

Védd a fákat, küldj animációt!

A zöld megoldások egyre jobban elterjednek, miközben a téli ünnepekre időzített tömeges, céges képeslapok ideje egyébként is lassan lejár. Gondoljunk csak bele, hogy az utóbbi évekből hány lapot tartottunk meg vagy legalább vettük egynél többször kézbe. A több ezer képeslap nyomdába küldése helyett izgalmasabb és praktikusabb egy online is könnyen továbbítható, a cég arculatához illeszkedő, akár mikrotörténetet magába foglaló videóval készülni.

A tapasztalatok alapján jobb a fogadtatása, hiszen a kollégák, partnerek is évről-évre nagyobb hangsúlyt fektetnek a papírmentes megoldások használatára. A tavaly elkészült ünnepélyes animációink közül volt olyan, amely 70-80 ezer videómegtekintést ért el: rengeteg papírt megkímélve ezáltal.

Személyes, empatikus üzenet, mikor nem biztos, hogy találkozhatunk

Az év végi gesztusok az üzleti életben nem kötelezőek és talán nem is mindenkinek van rá szüksége. De ahol a vállalat értékei szerint fontos a közvetlen, valódi kommunikáció a partnerekkel, kollégákkal, ott most fel van adva a feladat.

Lássuk be, az idei év minden cégnél egy biztonsági öv nélkül lefolytatott hullámvasútra hajazott. Megkerülhetetlen reflektálni erre az üzleti év lezárásakor, amikor egyensúlyát vesztette a korábban stabil működés. Sok esetben a vállalati karácsonyi vacsorák, rendezvények elmaradnak, a jótékonysági lehetőségek komolyan beszűkültek és még a partnerekkel való személyes találkozás is korlátozott.

A 2020 jelentette bizalmi válságban a megbízható kapcsolatok, az összetartás, az egymásra való figyelem és az átlátható kommunikáció komolyan felértékelődnek. Ezen értékek hangsúlyozására, az érzelmek átadására az ügyfeleink, beszállítóink, partnereink felé egy ilyen, ünnepélyes animáció tökéletes eszköz lehet. Minden körülmények közepette célba ér és mindenki számára könnyedén, közvetlenül képes átadni a megfogalmazott üzenetet és néhány másodpercnyi, ünnepi hangulatot.

Hogyan zajlik az ünnepi animáció készítése?

Az első lépés, hogy megismerjük a vállalkozás stílusát, tevékenységét és megfogalmazzuk az animáció üzenetét. A melletted kitartó megrendelőknek, beszállítóknak mondanál köszönetet? Beszámolnál a nehézségek ellenére célba juttatott jótékonysági törekvésekről? Megköszönnéd az egész éves együttműködést, a transzparens kommunikációt a vírushelyzet során? Megtaláljuk a megfelelő apró történetet, amely összefoglalja a céged üzenetét. 

Egy alapos egyeztetést követően, a grafikával és animációval foglalkozó kollégáink 4-7 munkanap alatt elkészítik a megtervezett ünnepélyes animációt. Fontos szem előtt tartani, hogy az üzleti köszöntések, évzárók ideje inkább december közepére esik, mint a valódi ünnepnapokra. Emiatt érdemes novemberben megkezdeni az egyeztetést, hogy elegánsan időzíthessük a kiküldéseket, megosztásokat.

Ha szeretnél a hagyományos megoldások helyett idén egy újszerű, látványos ünnepi köszöntőt, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és segítünk, hogy évzáró üzeneted különleges formában érhessen célba!