Mik lehetnek a 21. század vezetőjének legfontosabb skilljei?

Mik lehetnek a 21. század vezetőjének legfontosabb skilljei?

3 AZ 1000-BŐL

„Luxus, ha valaki azt mondja, hogy 2-3 évre előre lát.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #1

Ez az Animatiqua business műsora

A „Három az Ezerből” egy beszélgetős műsor, olyan vendégekkel, akik sikeres vállalkozók, vezetők, akik kemény munkával nagy sikereket értek el.Célunk olyan történeteket bemutatni, amik inspirálóak lehetnek, amikből tanulhatunk, okulhatunk.

2021.12.20.

Mik lehetnek a 21. század vezetőjének legfontosabb skilljei?

 A 3 az 100ből 3. részében három interjúalanyunk több olyan kérdést is kapott tőlünk, amelyekre adott válaszokból az körvonalazódik, mennyire szükséges változnia a mai vezetőknek, és milyen kihívások elég állította őket a 2020-as pandémia.

Bár arra a kérdésre, hogy „Hány évre tervezel előre a cégben?”, eltérő válaszok születtek, a megkérdezett vezetők mindhárman egy rövid, 2-3 éves intervallumot jelöltek mind. Elmondásuk szerint már nem csak a gyorsan változó piaci és technológiai kihívásokkal kell megküzdeniük, további nehézséget okoz a tervezésben a pandémia és annak hatására kialakult változások. A beszélgetésekből körvonalazódik egy  új megközelítés: tervezni – akár 2-3 évre előre is – luxus jelenleg, így az éves tervben és az operatív oldal erősítésében érdemes gondolkodni.

Ha félretesszük a pénzügyi tervezést és a számokat, és 10-15 éves víziókat látunk, az értékteremtés és érték adás lesz a fő kérdés. Amikor a vezető a jövőt tervezi, saját vízióit látja.

 

A tervezés maga a stabilitás – az az ember, a stabilitás te magad vagy!

A stabil vezető a cég stabil jövőképe. A pandémia gyökeresen átalakítja a vezetőkkel szembeni elvárásokat: a 21. század elején felértékelődtek az olyan vezető skillek mint dinamizmus, a rugalmasság, a proaktivitás és a folyamatos fejlődés, a tudástranszfer. Interjúalanyaink is válaszaikban megerősítették, hogy a jövőre készülve nagy energiákat mozgósítanak önfejlesztésre, újratanulásra. A fejlődés mellett pedig az önismeret és az önstabilitás a legfontosabb skill válaszadóink szerint.

 

„Ha csak egy dollárom lenne, PR-ra költeném” – Mondta Bill Gates.

Megkérdeztük interjúalanyainkat, a mostani helyzetben mire költenék azt az egy dollárt – a válaszokat a videóból megtudhatod, kattints, és nézd meg!

 

A „Három az ezerből” harmadik adás vendégei:

Görcs Annamária üzleti kommunikátorként és új média grafikusként végzett, ma a GIMEX-Hidraulika Kft. ügyvezető tulajdonosa. Rendszeresen ad elő egyetemi hallgatóknak vezetés és generációváltás témában.

Steigervald Krisztián a SteiGen Consultancy Kft. ügyvezetője. 22 éves szakmai múlttal rendelkezik multinacionális és saját cég(ek) vezetésében. 2010 óta foglalkozik generáció-kutatással.

Jentetics Kinga, aki pár éve a Forbes 30 év alatti, médiaszektorban dolgozó, legfigyelemreméltóbb fiatalokról szóló globális listájára is felkerült. Kinga a PublishDrive ügyvezetője. Rendező: Kondacs András Operatőr, vágó: Horváth Richárd Segéd operatőr: Kocsis Péter

Három az Ezerből | Az interjú sorozat további részei| 

„Luxus, ha valaki azt mondja, hogy 2-3 évre előre lát.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #3

„A vezetőnek a legnagyobb kérdőjele az önmaga.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #4

„Az inspirál, aki hisz bennem.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #5

„Egy nagyon fontos része az üzleti világnak a: NEM.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #6

„A döntés magányos.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #7

„Én nem kételkedek magamban!” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #8

Vezetői vagy inkább követői csapatot építesz?

Vezetői vagy inkább követői csapatot építesz?

3 AZ 1000-BŐL

Baromira szeretem, ha a kollégám jobb nálam.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #2

Ez az Animatiqua business műsora

A „Három az Ezerből” egy beszélgetős műsor, olyan vendégekkel, akik sikeres vállalkozók, vezetők, akik kemény munkával nagy sikereket értek el.Célunk olyan történeteket bemutatni, amik inspirálóak lehetnek, amikből tanulhatunk, okulhatunk.

2021.10.07.

„Soha nem hagyok abba semmit, maximum aznapra befejezem”

 

A vezetővé válás folyamatának egyik legnehezebb átmenete, ahogy a végrehajtói feladatokból a vezetői feladatok felé tolódik el a hangsúly. A beosztottak tisztelettel tekintenek a főnökre, aki „felgyűri az ingujját” és segít a taktikai feladatok végrehajtásában, de ahogy a feladatok egyre összetettebbek lesznek, a folyamat egyre inkább elveszti a szakmaiságát, és a fókusz az általános menedzselési és a munkaszervezési feladatokra kerül át. A hatékony vezető képes kilépni a mikromenedzselés csapdájából, és megtanul szelektálni, illetve törekszik feladataink a szétosztására.
Viszont a hatékony delegálás feltétele egy jó csapat építése, ezért arról kérdeztük interjúalanyainkat, ők milyen szempontok mentén haladva alakították ki azt a megbízható háttércsapatot, melyre szükség esetén teljes bizalommal rábízzák a céget pár napra.

Vezetői vagy inkább követői csapatot építesz?

 

Interjúalanyaink egyetértettek abban, hogy ha jól működő vezetői csapatot szeretnénk építeni, akkor fontos, hogy minden munkatárs a maga területén önállóan tudjon dolgozni, és a döntéseiért felelősséget vállani. Viszont a lelkesedést, a szenvedélyt a vezető adja, ez az a terület, melyben több vezető is elvárja, hogy akár vakon kövessék.
A vezetői csapaépítéssel kapcsolatos akadályaikat, tapasztalataikat a 3az100-ből business videósorozatunk 2. részében megosztja velünk:


Benes Anita a Daalarna Kft. alapítója és vezető tervezője, akit a magyar esküvőszakma többször is az év esküvői öltözék tervezőjének választott. A Daalarna 2013-ban kezdte el a nemzetközi terjeszkedést: Milánóban, New Yorkban és Londonban is bemutatta már kollekcióját.


Mikolasek Tibor a Mikolasek Építőipari Kft. ügyvezető tulajdonosa. 23 éve cégtulajdonos, jelenleg egy 40 fős saját családi vállalkozást vezet. Fő profilja az építőipari generálkivitelezés.


Bökönyi Zsolt a G-SMT Hungary Kft. ügyvezető tulajdonosa. Több, mint 10 éve foglalkoznak elektronikai gyártással. Kimagaslóan sok energiát fordítanak az oktatási rendszereik kialakítására és fejlesztésre. Jelenleg 32 főt foglalkoztatnak.

Az interjú sorozat első része itt: https://animatiqua.com/blog/2021/08/14/3az1000bol-animatiqua/

Három az Ezerből | Az interjú sorozat további részei| 

„Luxus, ha valaki azt mondja, hogy 2-3 évre előre lát.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #3

„A vezetőnek a legnagyobb kérdőjele az önmaga.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #4

„Az inspirál, aki hisz bennem.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #5

„Egy nagyon fontos része az üzleti világnak a: NEM.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #6

„A döntés magányos.” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #7

„Én nem kételkedek magamban!” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #8

Mik lehetnek a 21. század vezetőjének legfontosabb skilljei?

Vezetői pofon: a kudarc – kellett nekünk vagy csak figyelmetlenségből hajoltunk bele?

3 AZ 1000-BŐL

Már csak maximalista vagyok” | Interjú vezetőkkel | Három az Ezerből #1

Ez az Animatiqua business műsora

A „Három az Ezerből” egy beszélgetős műsor, olyan vendégekkel, akik sikeres vállalkozók, vezetők, akik kemény munkával nagy sikereket értek el.Célunk olyan történeteket bemutatni, amik inspirálóak lehetnek, amikből tanulhatunk, okulhatunk.

2021.08.25.

Vezetői pofon: a kudarc – kellett nekünk vagy csak figyelmetlenségből hajoltunk bele?

 

Az intelligens kockázatvállalás kultúráját teremtik meg azok a vezetők, akik hajlandóak szemügyre venni mi történt és miért, a kudarcot pedig vizsgálandó, megértendő és építendő eredményként közelítik meg. A jó vezető nyitott erre az értékelési és tanulási folyamatra, melynek során a kudarc részletei átkereteződnek fejben, és már azok előnyei domborodnak ki.

A vezetés kiemelkedően népszerű téma, több ezer könyvet írtak róla – mi nem szeretnénk és nem is tudunk további igazságokat leírni a témában – helyette megkérdeztük a számunkra hiteles vezetőket, akik több éves sikeres vezetői rutinnal rendelkeznek.

Tudás, szenvedély, szerencse és célok

 

 Interjúalanyaink mind egyetértettek abban, hogy akkor értékteremtő a szenvedély, ha a tudás azt megelőzi. A szenvedély és bátorság adottság, viszont a tudás a tanulható vezetői készségek közé tartozik. Ahogy a kitűzött cél megválasztását is tanulni kell, hiszen minden erőfeszítés, amit a kitűzött cél érdekében teszünk , erőforrást von el minden mástól, amit addig nem tartunk fókuszban.

Szerencse-e ha a felkészültség találkozik a lehetőséggel?

Mindenképpen kell a felkészült vezető bátorsága, hogy élni merjen az adódó lehetőséggel. Ahhoz viszont hogy a lehetőség megtaláljon, mozgásban kell lenni. Hiszen a jó randi titka is az, hogy el kell rá menni.

 


A „Három az ezerből” vendégei:

Dr. Németh Gabriella, ügyvéd, jogász (különösen a gazdasági és kereskedelmi jogban kiemelkedő). Néhány év igazságügyi felügyeleti és magánjogi jogalkotási tapasztalat mellett 1996 óta rendszeresen publikál jogi szakkérdésekben. 2015 óta az OFFI (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda) vezérigazgatója. Főiskolai docens a Metropolitan Egyetemen.

Barkász Sándor, a Békés Drén Kft. alapító tulajdonosa, jelenleg csaknem 100 főt foglalkoztat. Nevéhez fűződik a Családért Alapítvány, amellyel évek óta jótékonykodik. Tizedik éve működteti az általa kitalált Delta Akadémiát, ami a világon egyedülálló tehetséggondozó program. Lassan 30 éve vállalkozó.

Sasvári Tamás a dinamikusan fejlődő Kordika Kft. ügyvezetője. A nemzetközi és belföldi, közúti, légi és tengeri szállítmányozással foglalkozó cég 3 irodával rendelkezik az országban és a világ 47 országába vállalják nemzetközi szállítmányozás, nemzetközi fuvarozás megszervezését.