Az archaizáló filmek

Az archaizáló filmek

videó

Az archaizáló filmek

A múlt itt van velünk!

2022.04.13.

Az archaizáló filmek olyan – általában néhány perces – korhű képekből álló digitális technikát tartalmazó filmek, melyek drámai egyszerűséggel mutatnak be letűnt korokat, épületeket, életeket, történeteket emberekről, városokról vagy akár cégekről: ezzel is érzékeltetve a múltba vesző időt.

 

Milyen egy archaizáló film?

 

Ha láttál már a filmtörténet kezdetekor készült filmet – ilyen lehet egy pár perces Chaplin némafilm, vagy akár egy néhány másodpercig tartó fekete-fehér rövidfilm egy régi utcajelenettel – akkor már láttál archaikushoz hasonló filmet.

Az archaizáló filmek régi fényképekből, mozdulatokból, pillantásokból, elkapott pillanatokból és a másodperc tört része alatt készült kifejező fotókból állnak, visszaröpítenek az időben, és megmutatják azt a változást, amit éppen azok teremtettek, akiket a képeken látsz.

Az archaizáló filmek részben digitálisak: bár az eredeti fotókon megállt és letűnt az élet, mozdulatlanná meredtek a pillanatok, az archaikus filmek mégis megelevenednek: fodrozódhat a Duna, füstölhet egy gőzhajó, vagy szállhat a pipafüst és szinte hallod, ahogy csilingel a háttérben elhaladó villamos. Természetesen az ilyen képekből álló filmek minden fotójának eredetinek és jogtisztának kell lennie, de ezek jogosítása ma már szerencsére rutinszerű folyamattá alakult át. Az archaikus filmek különlegessége, hogy bár a régmúltat mutatják be, a jelenkori követelményeknek is megfelelnek: néhány percesek, drámaiak és hatásosak.

 

Az archaizáló filmek jelentősége

Az ilyen filmek életpillanatok. Szinte mindenkire hatnak, hiszen pszichológián alapuló különös vonzódásunk van a rég felé, szeretünk visszatekinteni a múltba. Gyakori, hogy a jelenben élve el-elgondolkodunk a volt-on, a múlton: egy-egy kifejezőbb kép mély kérdéseket vet fel bennünk: kíváncsiak vagyunk, milyen élete volt a szökőkút előtt ülő, a kamerába nevető anyának, milyen sors jutott a város régi házainak, mi lett azokkal a pillanatokkal, amit elkapott akkor, anno a fotós (akár profi, akár amatőr).  Különösen drámai lehet a hatás akkor, ha ezeket a fennmaradt fotókat kronológiai vagy egyéb sorrendbe rendezzük  – így a film nézése közben szinte átéljük a múltat. A filmek nem csak az idősebbeknek lehetnek érdekesek (hiszen sok esetben olyan régiek, amit ők sem éltek meg) hanem a fiatalabbakat is leköti, megismerhetik a gyökereiket, a szüleik, nagyszüleik vagy akár a dédik korát.

Kinek hasznos a film?

Nézők szempontjából tulajdonképpen az összes korosztálynak, mert egyszerűen érdekesek, abbahagyhatatlanok és tanulságosak. Felhasználás szempontjából pedig azoknak a városoknak (nagy siker volt például az Eltűnt Budapest sorozat, ahol Budapest történetét mutattuk be régi képeken keresztül) vállalatoknak, cégeknek, akik lassan a történelem részévé válnak (vagy azok voltak). Kifejezetten hasznos bemutatója lehet egy városnak, egy kerületnek, egy tájnak, országnak is, ahogy képeken keresztül mutatjuk meg a történelmük egy kis szeletét.

 

Miért készítünk ilyen filmeket?

 

Egyfajta életérzés és társadalmi felelősségvállalás is ez részünkről, hiszen mindig különös gonddal és nagy odafigyeléssel, élvezettel keressük, kutatjuk a legjobb, a legkifejezőbb és a legkiválóbb olyan képeket, amelyek az adott városra, korra jellemzőek. Pedig néha rendkívül nehéz dönteni, alkalmanként olyan kifejező képeket kell kihagynunk, melyek megragadóak és szeretnénk tudni a történetét, az utóéletét.

A kiválasztott képeket aztán sorrendbe állítjuk, életre keltjük rajtuk azt, amit életre lehet kelteni anélkül, hogy a – valószínűleg rendkívül erős – kép eredeti mondanivalója ne sérüljön.

Így az elkészült filmet lehet használni reprezentációra, a múlt egy szeletének megismerésére vagy akár egy-egy esemény (például több évtizedes múltra visszatekintő gyár bemutatására, egy kerület vagy városrész fejlődésének érzékeltetésére). Még elegánsabb lehet egy ilyen film Cinematicon-on átadva, erről itt írtunk már: https://animatiqua.com/blog/2022/02/17/termekbemutato-video/

 

Ha szeretnél Te is ilyen videót, beszélgessünk!

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

Az archaizáló filmek

Betűtípus a vizuális kommunikáció során

arculat

Betűtípus a vizuális kommunikáció során

A láthatatlan üzenethordozó

2022.03.31.

A betű összeköti az olvasót az íróval, a márkát a fogyasztóval. Híd a gondolat és a megértés között.

A betűtípusok a marketingkommunikáció csöndes hősei – olyan üzenetet adnak át a márkádról, amit a fogyasztók ezredmásodpercek alatt átvesznek.  Sokszor magukon viselik a technikai paramétereket és a tervező stílusát is, de a design soha nem lehet öncélú, elsődlegesen mindig a kommunikációs platformnak kell megfelelnie.

Akkor lesz jól megválasztott a betűtípus ás a kommunikáció, ha a szövegtartalma és a választott betűtípus között van kapcsolat. Nagy valószínűséggel, a márkával is a tipográfián keresztül találkozunk először, az első benyomás pedig kiemelt fontosságú. Ezért, csakúgy, mint a színhasználat a márkaépítésben, a betűtípus is non-verbális üzenetet ad át. A jól megválasztott betűtípus a vizuális kommunikáció során márkát épít, a rossz betűtípus márkát rombol.

 

Mitől lesz jól vagy rosszul megválasztott egy betűtípus?

 

Ha  a tipográfiai paletta egységet alkot a https://animatiqua.com/blog/2021/12/14/jo-a-ceged-logoja/logóval,  az kihangsúlyozza a márka egységességét és segít emlékezetesség tenné a brand megjelenését.

Egy jól megválasztott betútípus

  • harmonizál a logóval
  • felkelti a figyelmet
  • javítja az olvashatóságat
  • képes kiemelni a fontos részeket
  • rendszeres és részekre tagol

 

Betűtípus választás előtt

 

A betűtípus megválasztása esetén is érvényes a szabály: mielőtt hozzáfogsz, tisztában kell lenned azzal, milyen üzenetet akarsz átadni és kinek – tehát ki a célcsoport. Ha nem vagy biztos a dolgodban, kérd felkészült szakember segítségét – a vizuális kommunikációval foglalkozó stúdió munkatársa tudatosan fogja kiválasztani és alkalmazni a megfelelő fontot. Ha

Érdemes a betűtípus választás előtt megvizsgálnia logódat is: ha megfelelő vizuális elemnek tartalmaz, a betűtípussal való összehangolás már megadhatja a kisarculatod alapjait, erről itt olvashatsz bővebben: https://animatiqua.com/blog/2022/01/05/digitalis-kisarculat-neked-is-kellhet/

 

A jó betűtípus öltöztet

 

Felsorolhatunk sok szakmai szempontot még, mire fontos figyelni a betűtípus megválasztása során: tudtad, hogy a font típusok két nagy halmazra bontjuk? És azt hogy melyiket hol érdemes használni?

A talpas betűt nyomtatásban használják, az emberi szem számára a hosszabb anyagok olvasása komfortosabb ennek segítségével, míg a talp nélküli betűket webes felületeken olvassuk könnyebben:

Mégis, további felsorolások helyett nézd meg ismert márkák logóját, melyekben comic sans fontra cserélték a megszokott fontokat:

 

 

A fenti példa kiválóan mutatja, még jól ismert márkák is identitásukat veszítik egy szokatlan betűtípussal.  Fontos tehát a tipográfiai elemek tudatos használata a vizuális kommunikáció és   a brand építés során. Ha épp a tervezési folyamatban vagy, és maradtak még kérdéseid, írj nekünk bátran, segítünk:

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

Termékbemutató videó

Termékbemutató videó

Videó

Az út, melyen épp jársz, és aminek a végén Neked is lehet jó termékbemutató videód!

Spórold meg magadnak a hosszú utat, olvasd el a cikkünket, mutatunk pár szakmai tippet, trükköt is.

2022.02.16.

Ha ezt a cikket olvasod, valószínűleg már bejártad az út egy részét. Szerencsés esetben csak az elején tartasz, vagyis tudod, hogy a jó termékvideó hasznos, és szeretnél is, de fogalmad sincs, hogyan vágj bele, vagy azt hiszed, a terméked nem alkalmas arra, hogy videóban mutasd be. (mutatunk pár trükköt a cikkben!). Ha kevésbé vagy szerencsés, már megnéztél sok ingyenes videót marketing guruktól, elhitted, hogy egy jó telefon elég lesz. Az is lehet, hogy már elhagytad a Do it yourself-korszakot, felismerted, hogy segítség kell, és találtál is az ismeretségi körödben – mindig van egy haver, vagy a szomszéd fia, aki „ért az informatikához”. Csakhogy a vágyott, magas nívójú anyag helyett valami olyat kaptál, ami nem ért célba, nem hozott eredményt és ez volt az a pont, amikor elkezdtél keresgélni a neten. Találtál is valakit, persze nem referencia, hanem ár alapján választottál – de ennek a termékbemutató videónak is eltér a minősége attól, amit vártál, elsikkad az internet zajos világában, nem építi a branded. Sokaknak ez az út vége, ahol elmegy a kedvük az egésztől. Pedig lehetne máshogy is!

Spórold meg magadnak ezt az utat, olvasd el a cikkünket, mutatunk pár szakmai tippet, trükköt is.

 

2 szám, amit érdemes megjegyezni a termékbemutató videó kapcsán

96% – Az emberek 96% -a nézett magyarázó videót, hogy többet tudjon meg egy termékről vagy szolgáltatásról.*

 

84 % – Az emberek 84% -a azt mondja, hogy egy márka videójának megtekintésével meggyőződött arról, hogy terméket vagy szolgáltatást vásárol.*

 

Miért hatékonyabb a termékbemutató videó, mint a termékspecifikáció vagy a szöveg és a fényképek?

 

Egy kitűnő termék létrehozása után a cégek sok esetben megfeledkezhetnek azokról a felmerülő kérdésekről, problémákról, melyekre a válasz számukra evidens. Ellentétben a látogatóval, aki a lehető legtöbbet szeretné megtudni a termékről. Minél több kérdésére választ szeretne kapni: Pontosan hogyan működik? Mekkora a termék? Milyen a csomagolása? Minőségi vagy gagyi?

Ha a videó választ ad a kérdésekre, akkor kezeli az értékesítés során felmerülő kifogásokat és megnyugtatja a szkeptikus ügyfeleket.

 

Egy jól elkészített termékbemutató videó kreatív módon mutatja be az eladó termékét, úgy, hogy közben a vásárlók szemügyre is veszik a működő termékeket.

Hoztunk egy példát, a Cinematicon termékbemutató videóját: miközben nézed, számtalan olyan információt adunk át Neked a termékről, amit nem is érzékelsz. Látod a Cinematicon borítóját, látod, hogy ki lehet nyitni, és egy perszonalizált videó fut benne. 00:13-nál láthatod, hogy a bal felső sarkában hangszóró van, tehát a filmnek hangja is van, és azt is láthatod, hogy USB-n keresztül tölthető és cserélhető a videótartalom.

00:30-nál láthatod a termék funkcióját is: bemutatkozó / brand videódat adhatod át a Cinematicon csomagolásában. Az emberi kézben tartott termék kiválóan érzékelteti a termék méretét is használat közben.

 

Forrás: https://cinematicon.hu/

A termékbemutató egyik nagyon hatásos eszközét is használtuk a film során: ez a motion tracking. A mozgóképre illesztett szövegekkel extra üzeneteket adhatunk át a nézőnek, anélkül hogy rontanánk a vizuális élményt.
Erről az elegáns megoldásról egy másik cikkünkben már írtunk bővebben. Itt tudhatsz meg többet a motion tracking két fő csoportjáról: a funkcionális és dekoratív tartalmakról.

Mit érdemes megjeleníteni a termékbemutató videóban?

Ha videó készítésén gondolkodsz, a teljesség igénye nélkül – viszont sok éves rutinnal – adunk pár tippet, mit lehet érdemes megmutatni benne (függően a termékedtől, természetesen):

  • Funkciók, tulajdonságok, előnyök

Egyszerűbb termékek esetében elég egy rövidebb film, mely bemutatja a termék tulajdonságait és előnyeit. Bonyolultabb termék esetén érdemes „felszeletelni” a videót, ezzel lehetőséget adva a látogatónak, hogy kiválaszthassa a számára fontos tudnivalót. Az átadni kívánt előnyök és funkciók vizuális megjelenítésében egy profi csapatra lesz szükséged – cserébe a tartalmad akár éveken át használhatod több online platformon is.

  • Használatot bemutató videók

Érdemes a terméket használat közben kontextusba helyezni, ezzel rendkívül hatékonyan átadható a termék használatához szükséges ismeret. A termék ilyen formában történő bemutatása videón jelentős mértékben csökkenti a látogatóban a vásárlás előtti stresszt.

  • Gyártás során készülő videó részek

Pár másodpercben beengedni a vásárlót a termék mögött húzódó folyamatokba lehetőséget ad  a felhasznált anyagok és a gyártás minőségét kihangsúlyozására, ezzel is építve a márkát a néző szemében.

  • Csomagolás

Akár a kibontás pillanatát örökítjük meg, akár a termék útnak engedése előtti utolsó becsomagolós mozzanatokat, hozzá tehetünk egy csipetet a márka személyiségének építéséhez. A nézők láthatják a késztermék megjelenését, a videó bemutatja a fizikai terméket tartozékaival együtt.

 

Hogyan támogatja a pozicionálást a termékbemutató videó?

Prémium minőségű termék mellé érdemes prémium minőségű termékbemutató videót készíteni. Hiába Tiéd a legjobb termék a piacon, egy gyenge minőségű videó használata kontraproduktív: egészen más üzenetet ad át, mint ahogy a céged szeretné. Tehát ha belevágsz, ne csináld félgőzzel, mert csak égeted a pénzt!

Ha profi termékbemutató videóra vágysz, de nem tudod, hol kezd el, segítünk!

Mit gondolj át, mielőtt megkeresel minket?

 

  • Gondold át a célcsoportod fájdalompontjait
  • Írj fel minél több terméktulajdonságot és termékelőnyt
  • Határozd meg a célcsoportod vágyait (miért jó, ha a fájdalompontokat megoldja a terméked?)
  • Írd össze a lehetséges kifogásokat
  • Olvasd el, milyen velünk együtt dolgozni!

 

*2020-as videómarketing felmérés itt: https://www.wyzowl.com/video-marketing-statistics/

 

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

Employer branding videók

A cél az, hogy megtaláljuk a legjobb, a cég kultúrába legkönnyebben beilleszthető leendő munkavállalót. Ehhez a legegyszerűbb út az, ha őszintén megmutatjuk a cégünket és azt is kristálytisztán kommunikáljuk kit keresünk. Íme, melyek azok az eszközök, amellyel egy employer branding videó hatásos lehet.

Videó – a vizuális marketing asszisztensed

Videó – a vizuális marketing asszisztensed

Videó

Videók – a vizuális marketing asszisztenseid

Márkaépítés vagy márkarombolás?

2022.02.02.

Márkaépítés vagy márkarombolás?

 

Valószínűleg volt szerencséd Neked is a tavalyi év végén belebotlani pár ügyetlen céges videóba – jellemzően ez az az időszak, amikor az egyébként videós megjelenésekkel kevésbé operáló cégek is úgy érzik, itt az idő elköszönni az óévtől és ezt megosztani a social mediában. A baj csupán az, hogy hiányzik hozzá a rutin, a tudás, a szakember és az eszközök. Ilyenkor szokták megkérni a rendszergazdát vagy a grafikus munkatársat, hogy legyen kedves azt a pár másodperces, telefonnal rögzített videót összevágni, hiszen az csak pár perc (és ő úgyis ért az „informatikához”!). Ennek eredményeképpen születnek azok a csodás köszöntők, melyek hátterében rénszarvas húzza a szánt, hatalmas pelyhekben hull a hó és a munkatárs jelentős háttérzaj kíséretében elhebegi az előírt pár mondatot. A hatás sem marad el: a tarkótól induló, alattomos módon mindent elöntő szekunder szégyen az, amit érzünk a videó megtekintése közben. Az ezekhez hasonló fapados videók több, mint kontraproduktívak a cég számára.

Ma már a tartalomgyártáshoz elég egy jó mobiltelefon is!” – olvassuk sokszor az önjelölt marketingguruktól – és ezzel a tanáccsal helyrehozhatatlan károkat okozhatnak egy cég / brand számára.

 

A mindent több rétegben átszövő közösségi média és a folyamatos digitális interakciók korában a fogyasztók nem lojálisak: az igénytelen képi megoldások, a zajos hang, egy bugyuta szlogen vagy a logikátlan dramaturgia feltűnik, és a videót megtekintők szóvá is teszik.

A videók esetében a dramaturgiának a platform sajátosságaihoz és a célközönség tartalomfogyasztási szokásaihoz is kell alkalmazkodnia: jó példa erre a Magyar Telekom 2019 évi Anyák napi videója. A tartalom kibontakozásához a 3 perces videót végig kell nézni – ezt sokan nem tették meg a közösségi médiában, és félreértették a cég üzenetét. Az érdemi üzenet  – mely az édesanyákat köszönti – túl későn érkezett, helyette a „rossz anya” érzést erősítette a fáradt és lelkiismeret furdalással küzdő édesanyákban. A felháborodott kommentelők végül a céget kérték számon, hogy mennyire családbarát a cég, és biztosít-e részmunkaidőt az édesanyák számára?

 

Szóval ez a videó és az üzenete félrement kicsit.

Kérj teljes figyelmet a célközönségedtől videós megjelenésekkel

A storytelling önmagában nem elég – a magas vizuális minőség nagyon fontos tényező a céges videók esetében. Ennek kapcsán legtöbb esetben a brandépítésről olvashatunk, sok esetben elfelejtkezve arról az egyszerű tényről, hogy a minőség tetszik a nézőknek.

És a boldog néző egyenlő az elkötelezett nézővel.

A videód tulajdonképpen a vevőddel együtt töltött idő

 

Kezeld megfelelő körültekintéssel és tisztelettel a vevőid elvárásait a videók minőséget illetően, hogy ellenszenv helyett elköteleződést mutassanak céged iránt! Válts kis érzelmeket, hiszen ha nézők érzelmileg kötődnek a tartalmadhoz, nagyobb valószínűséggel döntenek úgy, hogy az üzenet fontos.

 

Miben tud segíteni egy szakértő csapat?

 

Segít átadni az üzenetet. A szakember tudja, miként építse fel lineárisan a történteted, és ezt a használni kívánt platformhoz tudja igazítani mind időben, mind vizuálisan. A speciális tudással rendelkező szakember segít rendezni az átadni kívánt az üzenetet, hiszen a vevők döntéseit befolyásolja az információ bemutatásának módja is. Az egyenértékű információk átadása többé-kevésbé lehet vonzó, függően attól, milyen jellemzőket emelünk ki. Az adatok átkeretezési hatásairól bővebben itt olvashatsz: https://en.wikipedia.org/wiki/Framing_effect_(psychology)

adat átkeretezés
videó-adat átkerezetés

A vizuális adatépítészet kihívásairól és a strukturált szemléletű üzenetátadásról itt olvashatsz bővebben: https://animatiqua.com/blog/2021/10/27/szamok-sikerek-eredmenyek-te-sem-tudod-jol-megmutatni-ezeket-a-cegedrol-2/

A trendek nem változnak: egyre több videós tartalmat fogyasztunk. 2022-ben a legjobb befektetésed lehet egy fogyasztók inspirálta megközelítéssel készült profi videó.

Ha beugrott egy elképzelés, segítünk megvalósítani. Írj nekünk, válaszolunk: ez általában egy közös beszélgetés elsőre:

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

Lépj a következő szintre munkáltatói márkaépítő videóval!

Lépj a következő szintre munkáltatói márkaépítő videóval!

Imázsfilm

Lépj a következő szintre munkáltatói márkaépítő videóval!

Beszéljünk őszintén az employer branding filmek előnyeiről, kihívásairól, költségeiről!

Az elmúlt 5-10 év hozott néhány fordulatot a munkaerőpiacon és megjelentek teljesen új tendenciák is, így a HR eszközei is ráncfelvarrásra szorulnak. A szoftveres, automatizált folyamatok mellett az imázsfilmek is kaptak egy új funkciót és mára már a munkáltatói márkaépítő, az employer branding stratégia részévé váltak.

2021.03.19.

Milyen pluszt ad egy márkaépítő videó?

 

A válasz nagyon egyszerű: képes szemléltetni és alátámasztani azt, amit egyébként szavakkal leírunk. A megszokott frázisok helyett megmutathatjuk a valódi körülményeket, a nem csak a tervek szintjén létező, hanem tényleg megvalósuló céges értékeket. Egy film valódi képet nyújt a csapatról és realitássá válnak az álláshirdetésben megfogalmazott állítások, a segítségével az employer branding stratégia erősségei kiemelhetőek és rögtön átérezhetővé is válnak.

Egy ilyen videó egyformán jó benyomást tesz az összes potenciális, leendő kollégára, hiszen mindenki szeretne egy olyan vállalatnál dolgozni, ahol megbecsülik a munkáját és megfelelő körülményeket biztosítanak a munkavégzéshez.

A tudatos munkáltatói márkaépítés rövid távú hatása, hogy a toborzás egyszerűbbé és hatékonyabbá válik, hosszú távon viszont ezáltal a fluktuáció és a HR költségek is csökkennek. Egy munkahely “csak” egy munkahely, de az egyedi értékek gondozásával, érdemleges teljesítményértékeléssel, tehát a valódi HR munkával lehet dolgozni a szemléletformáláson és a lojalitás kialakításán.

A közvetett hatást is érdemes tárgyalni: az, hogy időt és pénzt fordítasz egy ilyen film elkészítésére, az a magyar piacon már önmagában felskáláz. Legyen szó épp munkaerőhiányról vagy túljelentkezések garmadájáról: megfelelő tudással rendelkező, pozitív, proaktív hozzáállással rendelkező munkatársakat mindig is nehéz volt toborozni, ezért minden segítség jól hasznosul.

https://player.vimeo.com/external/524827674.hd.mp4?s=0ea95a88019a0ba8cf128addf4a163777ae6c525&profile_id=174

Mit tudsz felmutatni egy employer branding videóban?

Elsőként is fontos leszögezni, hogy a munkavállalók jóval edukáltabbak és tájékozottabbak, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt. Az elmúlt évtized során realizálódtak a munkavállalói és a munkáltatói elképzelések is: egyre gyakoribbak a fizetési ajánlattal meghirdetett állások és a dolgozók sem támasztanak nyugat-európai elvárásokat a cég felé.

Egy állás meghirdetésekor nem lehet megúszni a valódi információkat és a kétirányú kommunikációt. A rekreációs tevékenység mint vonzó munkahelyi ajánlat ideje már lejárt: hiába van ott a csocsó, ha nincs rendes szünet, amikor lehetne használni. Hiába adottak a kényelmes körülmények, ha a munkaidő éjszakába nyúlik.

A pályakezdők számára még kecsegtető ajánlatok egy senior, 30 éven felüli kolléga lenyűgözéséhez már sokszor kevesek, holott egy tapasztalt, szakértő, kezdeményező és motivált munkatársért még most is sorban állnak a cégek. Őszintén kell megmutatni, hogy egy állás meghirdetéskor pontosan mit kínálunk és mit kérünk.

Szóval mit tudunk felmutatni egy employer branding videóban? A valóságot.

A munkahelyi körülményeket, a kollektívát, a bent uralkodó hangulatot, az eszközök, gépek, műhelyek felszereltségét, minőségét. Hogy a vállalat költ-e az ergonómiára, a tisztaságra, törődik-e a munkavállalói egészségével vagy rövid távon, gyorsan cserélgeti a kollégákat.

Ezek profi bemutatásával megszülethet a nézőben az érzés, hogy szívesen dolgozna a csapatban. Elválik a két szint, hogy vannak azok a cégek, ahova elmegyünk dolgozni és vannak azok, ahova be akarunk kerülni

Ez utóbbi vállalkozások más értékeket képviselnek, az átlag fölé emelkednek – szintet léptek a HR és a munkáltatói márkaépítés területén is. Minden cég számára adott a feladat: itt az idő elgondolkodni, hogy egy profi kivitelezésű employer branding videó mennyi előnyt jelentett volna az elmúlt 3 év folyamán, ha már rendelkeztetek volna vele.

 

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

Employer branding videók

A cél az, hogy megtaláljuk a legjobb, a cég kultúrába legkönnyebben beilleszthető leendő munkavállalót. Ehhez a legegyszerűbb út az, ha őszintén megmutatjuk a cégünket és azt is kristálytisztán kommunikáljuk kit keresünk. Íme, melyek azok az eszközök, amellyel egy employer branding videó hatásos lehet.

Az archaizáló filmek

Ha láttál már a filmtörténet kezdetekor készült filmet – ilyen lehet egy pár perces Chaplin némafilm, vagy akár egy néhány másodpercig tartó fekete-fehér rövidfilm egy régi utcajelenettel – akkor már láttál archaikushoz hasonló filmet.

Betűtípus a vizuális kommunikáció során

A betű összeköti az olvasót az íróval, a márkát a fogyasztóval. Híd a gondolat és a megértés között.
A betűtípusok a marketingkommunikáció csöndes hősei – olyan üzenetet adnak át a márkádról, amit a fogyasztók ezredmásodpercek alatt átvesznek. Sokszor magukon viselik a technikai paramétereket és a tervező stílusát is, de a design soha nem lehet öncélú, elsődlegesen mindig a kommunikációs platformnak kell megfelelnie.

Motion graphic designer wanted!

Motion graphic designer wanted!
Szabadúszó vagy és jól esne egy kis stabilitás? Épp multis mókuskerékben pörögsz és szabadulnál?
Csatlakozz hozzánk! Az Animatiquánál magabiztosan tudjuk, hogy a minőségi, művészi munkához egészen más folyamatokra van szükségünk, mint ami egy ügynökségnél megszokott. Úgy alakítottuk ki a csapatot, a megrendelőinkkel folyó kommunikációt és munkát, hogy azok valóban a létrejövő alkotásokat szolgálják. 6 éve gyártunk filmes és animációs tartalmakat hazai és nemzetközi piarca.

A tartalom a király – már ha olyan a minősége

A tartalom a király – már ha olyan a minősége

Animatiqua

A tartalom a király – már ha olyan a minősége

A végtelenségig koptatták különböző marketingguruk Bill Gates egykor esszéjének a címét: “Content is king”!

Ezzel mi is egyetértünk, de azzal már nem, hogy elég kilóra gyártani a tartalmakat, minőségi szempontok nélkül, hátha legalább a mennyiség betolja majd az infót az ingerküszöbön túlra.

2021.02.09.

A tartalom a király

 

Ma már elég közelről ismerjük a reklámvakság fogalmát és mind megtapasztaljuk, hogy az ömlesztett vacak elmegy mellettünk. Miről ismerszik meg akkor a minőségi tartalom? Hogyan tudjuk megütni a mércét a marketinganyagainkkal? Ezt járjuk most körül.

 

Mi hiszünk a minőségi alkotásokban – az alkalmazott művészet terén is

 

A marketing és a tartalomkészítés olyan dolog, amit nem erőből kell tolni, hanem ésszel. Valójában kizárólag a magas nívójú tartalmak érnek célba, az összes többi silány szöveg, kép és videó elsikkad az internet zajában.

A Do it yourself-világban kissé lehangoló lehet, de a minőségi tartalom megfelelő erőforrásokból, alapanyagokból jön létre: nem tudja bárki, bárhol, bármivel létrehozni. A “te is megcsinálhatod” olcsó megoldások nem építik hosszú távon a brandet, maximum a rövid távú célokat szolgálhatják, úgy-ahogy.

 

Mit kezdjünk akkor a tartalomgyártási nyomáskényszerrel?

 

A tartalom-kontinuitás tényleg fontos, de a kontent minősége, relevanciája soha nem másodlagos. Úgyhogy a tanácsunk, hogy a kényszert tessék eltenni a polcra és maradjon a tudatos tartalomtervezés. A publikálás dátumából kiindulva, visszafelé tervezzük meg a gyártás folyamatát, az ötletelésre szánt időt, beleszámolva a csapattagok munkaidejét is. Így a belefektetett idő és energia valóban megtérül és hasznot teremt a vállalkozás számára.

A tartalommarketing eredményei hosszú távon mutatkoznak meg igazán: egy okosan épített jelenlét, egy tudatos márkaépítés gyümölcsöző az értékesítés, de akár a toborzás terén is. Házat sem építünk alapozás nélkül, kilóra odahordott alapanyagokból nem lesz otthon – a marketingünkről is így érdemes gondolkodni.

 

Komolyan vehető cégnek tartod a vállalkozásodat?

 

Akkor ne skálázd le magad a marketingguruk ingyenes videóin okuló wannabe-k szintjére! A szajkózott tanácsok egy bizonyos pontig működnek, de az eszköztár és a kivitelezés felaprózódott how to-ja még nem hozza létre a koncepciót és a professzionális mindsetet.

És itt jön a lényeg: az általunk javasolt minőség és az ingyenes oktatóanyagok világa közt valójában nem feltétlenül állnak milliós büdzsék.

A jó vizuál nem pénz, hanem tervezés, koncepció kérdése. Mi az Animatiquánál nem kizárólag szupernagy büdzsékkel dolgozunk, viszont a minőség egy ponttól felfelé található – mi csak ott dolgozunk, a minőségből nem engedünk.

 

 

Ki ne akarna filmet forgatni a saját márkájáról?

 

Mind fel tudjuk idézni az olcsó kivitelezésű, könyvespolc előtt mobillal leforgatott oktatóvideós anyagokat, ahol a fenti tanácsokat kapjuk és amelyek meg sem közelítik egy profi film, videó színvonalát. Ezek és a nyugat-európai influencerek struktúrált vizuáljai között a különbséget nem a felvételt megvilágító lámpa árcímkéje, hanem például a látványterv, gyártási terv megléte jelenti. Ennek a koncepciónak persze van munkaigénye, de inkább profi szemléletet kíván, mint vagyonokat.

Egy bizonyos határon belül, de lehet egyszerűbb eszközökkel is szuper anyagokat létrehozni. Nem kell minden esetben a legmodernebb kamera, mikrofon és lámparendszer. Ha valaha kipróbáltad már, akkor a saját bőrödön tapasztaltad, hogy sokkal többet számít az, hogy ki áll amögött a kamera mögött és hogy megvan-e tervezve, hogy pontosan mit, hogyan és miért úgy kell felvenni.

Mi nagyjából ezeket tartjuk a minőségi tartalomgyártás esszenciális kérdéseinek. A tömegből való kitűnési lehetőség és az ezáltal megtermelt haszon arányosan sokkal többet hoz, mint amennyivel többe kerül egy profi stúdióval való közös munka. A magas minőség pedig mindig kifizetődik – ráadásul egyre inkább csak ez működik.

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

Employer branding videók

A cél az, hogy megtaláljuk a legjobb, a cég kultúrába legkönnyebben beilleszthető leendő munkavállalót. Ehhez a legegyszerűbb út az, ha őszintén megmutatjuk a cégünket és azt is kristálytisztán kommunikáljuk kit keresünk. Íme, melyek azok az eszközök, amellyel egy employer branding videó hatásos lehet.

Az archaizáló filmek

Ha láttál már a filmtörténet kezdetekor készült filmet – ilyen lehet egy pár perces Chaplin némafilm, vagy akár egy néhány másodpercig tartó fekete-fehér rövidfilm egy régi utcajelenettel – akkor már láttál archaikushoz hasonló filmet.

Betűtípus a vizuális kommunikáció során

A betű összeköti az olvasót az íróval, a márkát a fogyasztóval. Híd a gondolat és a megértés között.
A betűtípusok a marketingkommunikáció csöndes hősei – olyan üzenetet adnak át a márkádról, amit a fogyasztók ezredmásodpercek alatt átvesznek. Sokszor magukon viselik a technikai paramétereket és a tervező stílusát is, de a design soha nem lehet öncélú, elsődlegesen mindig a kommunikációs platformnak kell megfelelnie.

Motion graphic designer wanted!

Motion graphic designer wanted!
Szabadúszó vagy és jól esne egy kis stabilitás? Épp multis mókuskerékben pörögsz és szabadulnál?
Csatlakozz hozzánk! Az Animatiquánál magabiztosan tudjuk, hogy a minőségi, művészi munkához egészen más folyamatokra van szükségünk, mint ami egy ügynökségnél megszokott. Úgy alakítottuk ki a csapatot, a megrendelőinkkel folyó kommunikációt és munkát, hogy azok valóban a létrejövő alkotásokat szolgálják. 6 éve gyártunk filmes és animációs tartalmakat hazai és nemzetközi piarca.