Videó – a vizuális marketing asszisztensed

Videó – a vizuális marketing asszisztensed

Videó

Videók – a vizuális marketing asszisztenseid

Márkaépítés vagy márkarombolás?

2022.02.02.

Márkaépítés vagy márkarombolás?

 

Valószínűleg volt szerencséd Neked is a tavalyi év végén belebotlani pár ügyetlen céges videóba – jellemzően ez az az időszak, amikor az egyébként videós megjelenésekkel kevésbé operáló cégek is úgy érzik, itt az idő elköszönni az óévtől és ezt megosztani a social mediában. A baj csupán az, hogy hiányzik hozzá a rutin, a tudás, a szakember és az eszközök. Ilyenkor szokták megkérni a rendszergazdát vagy a grafikus munkatársat, hogy legyen kedves azt a pár másodperces, telefonnal rögzített videót összevágni, hiszen az csak pár perc (és ő úgyis ért az „informatikához”!). Ennek eredményeképpen születnek azok a csodás köszöntők, melyek hátterében rénszarvas húzza a szánt, hatalmas pelyhekben hull a hó és a munkatárs jelentős háttérzaj kíséretében elhebegi az előírt pár mondatot. A hatás sem marad el: a tarkótól induló, alattomos módon mindent elöntő szekunder szégyen az, amit érzünk a videó megtekintése közben. Az ezekhez hasonló fapados videók több, mint kontraproduktívak a cég számára.

Ma már a tartalomgyártáshoz elég egy jó mobiltelefon is!” – olvassuk sokszor az önjelölt marketingguruktól – és ezzel a tanáccsal helyrehozhatatlan károkat okozhatnak egy cég / brand számára.

 

A mindent több rétegben átszövő közösségi média és a folyamatos digitális interakciók korában a fogyasztók nem lojálisak: az igénytelen képi megoldások, a zajos hang, egy bugyuta szlogen vagy a logikátlan dramaturgia feltűnik, és a videót megtekintők szóvá is teszik.

A videók esetében a dramaturgiának a platform sajátosságaihoz és a célközönség tartalomfogyasztási szokásaihoz is kell alkalmazkodnia: jó példa erre a Magyar Telekom 2019 évi Anyák napi videója. A tartalom kibontakozásához a 3 perces videót végig kell nézni – ezt sokan nem tették meg a közösségi médiában, és félreértették a cég üzenetét. Az érdemi üzenet  – mely az édesanyákat köszönti – túl későn érkezett, helyette a „rossz anya” érzést erősítette a fáradt és lelkiismeret furdalással küzdő édesanyákban. A felháborodott kommentelők végül a céget kérték számon, hogy mennyire családbarát a cég, és biztosít-e részmunkaidőt az édesanyák számára?

 

Szóval ez a videó és az üzenete félrement kicsit.

Kérj teljes figyelmet a célközönségedtől videós megjelenésekkel

A storytelling önmagában nem elég – a magas vizuális minőség nagyon fontos tényező a céges videók esetében. Ennek kapcsán legtöbb esetben a brandépítésről olvashatunk, sok esetben elfelejtkezve arról az egyszerű tényről, hogy a minőség tetszik a nézőknek.

És a boldog néző egyenlő az elkötelezett nézővel.

A videód tulajdonképpen a vevőddel együtt töltött idő

 

Kezeld megfelelő körültekintéssel és tisztelettel a vevőid elvárásait a videók minőséget illetően, hogy ellenszenv helyett elköteleződést mutassanak céged iránt! Válts kis érzelmeket, hiszen ha nézők érzelmileg kötődnek a tartalmadhoz, nagyobb valószínűséggel döntenek úgy, hogy az üzenet fontos.

 

Miben tud segíteni egy szakértő csapat?

 

Segít átadni az üzenetet. A szakember tudja, miként építse fel lineárisan a történteted, és ezt a használni kívánt platformhoz tudja igazítani mind időben, mind vizuálisan. A speciális tudással rendelkező szakember segít rendezni az átadni kívánt az üzenetet, hiszen a vevők döntéseit befolyásolja az információ bemutatásának módja is. Az egyenértékű információk átadása többé-kevésbé lehet vonzó, függően attól, milyen jellemzőket emelünk ki. Az adatok átkeretezési hatásairól bővebben itt olvashatsz: https://en.wikipedia.org/wiki/Framing_effect_(psychology)

adat átkeretezés
videó-adat átkerezetés

A vizuális adatépítészet kihívásairól és a strukturált szemléletű üzenetátadásról itt olvashatsz bővebben: https://animatiqua.com/blog/2021/10/27/szamok-sikerek-eredmenyek-te-sem-tudod-jol-megmutatni-ezeket-a-cegedrol-2/

A trendek nem változnak: egyre több videós tartalmat fogyasztunk. 2022-ben a legjobb befektetésed lehet egy fogyasztók inspirálta megközelítéssel készült profi videó.

Ha beugrott egy elképzelés, segítünk megvalósítani. Írj nekünk, válaszolunk: ez általában egy közös beszélgetés elsőre:

Korábbi bejegyzéseink

Lépj a következő szintre munkáltatói márkaépítő videóval!

Az elmúlt 5-10 év hozott néhány fordulatot a munkaerőpiacon és megjelentek teljesen új tendenciák is, így a HR eszközei is ráncfelvarrásra szorulnak. A szoftveres, automatizált folyamatok mellett az imázsfilmek is kaptak egy új funkciót és mára már a munkáltatói márkaépítő, az employer branding stratégia részévé váltak.
Beszéljünk őszintén az employer branding filmek előnyeiről, kihívásairól, költségeiről!

Lépj a következő szintre munkáltatói márkaépítő videóval!

Lépj a következő szintre munkáltatói márkaépítő videóval!

Imázsfilm

Lépj a következő szintre munkáltatói márkaépítő videóval!

Beszéljünk őszintén az employer branding filmek előnyeiről, kihívásairól, költségeiről!

Az elmúlt 5-10 év hozott néhány fordulatot a munkaerőpiacon és megjelentek teljesen új tendenciák is, így a HR eszközei is ráncfelvarrásra szorulnak. A szoftveres, automatizált folyamatok mellett az imázsfilmek is kaptak egy új funkciót és mára már a munkáltatói márkaépítő, az employer branding stratégia részévé váltak.

2021.03.19.

Milyen pluszt ad egy márkaépítő videó?

 

A válasz nagyon egyszerű: képes szemléltetni és alátámasztani azt, amit egyébként szavakkal leírunk. A megszokott frázisok helyett megmutathatjuk a valódi körülményeket, a nem csak a tervek szintjén létező, hanem tényleg megvalósuló céges értékeket. Egy film valódi képet nyújt a csapatról és realitássá válnak az álláshirdetésben megfogalmazott állítások, a segítségével az employer branding stratégia erősségei kiemelhetőek és rögtön átérezhetővé is válnak.

Egy ilyen videó egyformán jó benyomást tesz az összes potenciális, leendő kollégára, hiszen mindenki szeretne egy olyan vállalatnál dolgozni, ahol megbecsülik a munkáját és megfelelő körülményeket biztosítanak a munkavégzéshez.

A tudatos munkáltatói márkaépítés rövid távú hatása, hogy a toborzás egyszerűbbé és hatékonyabbá válik, hosszú távon viszont ezáltal a fluktuáció és a HR költségek is csökkennek. Egy munkahely “csak” egy munkahely, de az egyedi értékek gondozásával, érdemleges teljesítményértékeléssel, tehát a valódi HR munkával lehet dolgozni a szemléletformáláson és a lojalitás kialakításán.

A közvetett hatást is érdemes tárgyalni: az, hogy időt és pénzt fordítasz egy ilyen film elkészítésére, az a magyar piacon már önmagában felskáláz. Legyen szó épp munkaerőhiányról vagy túljelentkezések garmadájáról: megfelelő tudással rendelkező, pozitív, proaktív hozzáállással rendelkező munkatársakat mindig is nehéz volt toborozni, ezért minden segítség jól hasznosul.

https://player.vimeo.com/external/524827674.hd.mp4?s=0ea95a88019a0ba8cf128addf4a163777ae6c525&profile_id=174

Mit tudsz felmutatni egy employer branding videóban?

Elsőként is fontos leszögezni, hogy a munkavállalók jóval edukáltabbak és tájékozottabbak, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt. Az elmúlt évtized során realizálódtak a munkavállalói és a munkáltatói elképzelések is: egyre gyakoribbak a fizetési ajánlattal meghirdetett állások és a dolgozók sem támasztanak nyugat-európai elvárásokat a cég felé.

Egy állás meghirdetésekor nem lehet megúszni a valódi információkat és a kétirányú kommunikációt. A rekreációs tevékenység mint vonzó munkahelyi ajánlat ideje már lejárt: hiába van ott a csocsó, ha nincs rendes szünet, amikor lehetne használni. Hiába adottak a kényelmes körülmények, ha a munkaidő éjszakába nyúlik.

A pályakezdők számára még kecsegtető ajánlatok egy senior, 30 éven felüli kolléga lenyűgözéséhez már sokszor kevesek, holott egy tapasztalt, szakértő, kezdeményező és motivált munkatársért még most is sorban állnak a cégek. Őszintén kell megmutatni, hogy egy állás meghirdetéskor pontosan mit kínálunk és mit kérünk.

Szóval mit tudunk felmutatni egy employer branding videóban? A valóságot.

A munkahelyi körülményeket, a kollektívát, a bent uralkodó hangulatot, az eszközök, gépek, műhelyek felszereltségét, minőségét. Hogy a vállalat költ-e az ergonómiára, a tisztaságra, törődik-e a munkavállalói egészségével vagy rövid távon, gyorsan cserélgeti a kollégákat.

Ezek profi bemutatásával megszülethet a nézőben az érzés, hogy szívesen dolgozna a csapatban. Elválik a két szint, hogy vannak azok a cégek, ahova elmegyünk dolgozni és vannak azok, ahova be akarunk kerülni

Ez utóbbi vállalkozások más értékeket képviselnek, az átlag fölé emelkednek – szintet léptek a HR és a munkáltatói márkaépítés területén is. Minden cég számára adott a feladat: itt az idő elgondolkodni, hogy egy profi kivitelezésű employer branding videó mennyi előnyt jelentett volna az elmúlt 3 év folyamán, ha már rendelkeztetek volna vele.

 

Korábbi bejegyzéseink

Kreatív ügynökség: erre figyelj, amikor választasz!

Gombamód szaporodnak a különböző (általában fiatalok által alapított) ügynökségek, hatalmas a túlkínálat, nagyon nehéz kiválasztani a legjobbat, amelyikkel hatékony, eredményes és zökkenőmentes lesz a közös munkátok. Ebben a cikkben segítünk, elmondjuk, mire figyelj oda, amikor ügynökséget választasz.

Használj bátran stock videó részleteket a filmedben!

Természetes, hogy a termékedről, a szolgáltatásodról, a cégedről, bármiről, egyedi videót szeretnél készíttetni, hiszen a tiéd, egyedi és megismételhetetlen, tőled lesz izgalmas. Mégis előfordulhat, hogy stock videóból is érdemes belevágni egy-egy részletet. De mi okunk lehet erre?

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

A tartalom a király – már ha olyan a minősége

A tartalom a király – már ha olyan a minősége

Animatiqua

A tartalom a király – már ha olyan a minősége

A végtelenségig koptatták különböző marketingguruk Bill Gates egykor esszéjének a címét: “Content is king”!

Ezzel mi is egyetértünk, de azzal már nem, hogy elég kilóra gyártani a tartalmakat, minőségi szempontok nélkül, hátha legalább a mennyiség betolja majd az infót az ingerküszöbön túlra.

2021.02.09.

A tartalom a király

 

Ma már elég közelről ismerjük a reklámvakság fogalmát és mind megtapasztaljuk, hogy az ömlesztett vacak elmegy mellettünk. Miről ismerszik meg akkor a minőségi tartalom? Hogyan tudjuk megütni a mércét a marketinganyagainkkal? Ezt járjuk most körül.

 

Mi hiszünk a minőségi alkotásokban – az alkalmazott művészet terén is

 

A marketing és a tartalomkészítés olyan dolog, amit nem erőből kell tolni, hanem ésszel. Valójában kizárólag a magas nívójú tartalmak érnek célba, az összes többi silány szöveg, kép és videó elsikkad az internet zajában.

A Do it yourself-világban kissé lehangoló lehet, de a minőségi tartalom megfelelő erőforrásokból, alapanyagokból jön létre: nem tudja bárki, bárhol, bármivel létrehozni. A “te is megcsinálhatod” olcsó megoldások nem építik hosszú távon a brandet, maximum a rövid távú célokat szolgálhatják, úgy-ahogy.

 

Mit kezdjünk akkor a tartalomgyártási nyomáskényszerrel?

 

A tartalom-kontinuitás tényleg fontos, de a kontent minősége, relevanciája soha nem másodlagos. Úgyhogy a tanácsunk, hogy a kényszert tessék eltenni a polcra és maradjon a tudatos tartalomtervezés. A publikálás dátumából kiindulva, visszafelé tervezzük meg a gyártás folyamatát, az ötletelésre szánt időt, beleszámolva a csapattagok munkaidejét is. Így a belefektetett idő és energia valóban megtérül és hasznot teremt a vállalkozás számára.

A tartalommarketing eredményei hosszú távon mutatkoznak meg igazán: egy okosan épített jelenlét, egy tudatos márkaépítés gyümölcsöző az értékesítés, de akár a toborzás terén is. Házat sem építünk alapozás nélkül, kilóra odahordott alapanyagokból nem lesz otthon – a marketingünkről is így érdemes gondolkodni.

 

Komolyan vehető cégnek tartod a vállalkozásodat?

 

Akkor ne skálázd le magad a marketingguruk ingyenes videóin okuló wannabe-k szintjére! A szajkózott tanácsok egy bizonyos pontig működnek, de az eszköztár és a kivitelezés felaprózódott how to-ja még nem hozza létre a koncepciót és a professzionális mindsetet.

És itt jön a lényeg: az általunk javasolt minőség és az ingyenes oktatóanyagok világa közt valójában nem feltétlenül állnak milliós büdzsék.

A jó vizuál nem pénz, hanem tervezés, koncepció kérdése. Mi az Animatiquánál nem kizárólag szupernagy büdzsékkel dolgozunk, viszont a minőség egy ponttól felfelé található – mi csak ott dolgozunk, a minőségből nem engedünk.

 

 

Ki ne akarna filmet forgatni a saját márkájáról?

 

Mind fel tudjuk idézni az olcsó kivitelezésű, könyvespolc előtt mobillal leforgatott oktatóvideós anyagokat, ahol a fenti tanácsokat kapjuk és amelyek meg sem közelítik egy profi film, videó színvonalát. Ezek és a nyugat-európai influencerek struktúrált vizuáljai között a különbséget nem a felvételt megvilágító lámpa árcímkéje, hanem például a látványterv, gyártási terv megléte jelenti. Ennek a koncepciónak persze van munkaigénye, de inkább profi szemléletet kíván, mint vagyonokat.

Egy bizonyos határon belül, de lehet egyszerűbb eszközökkel is szuper anyagokat létrehozni. Nem kell minden esetben a legmodernebb kamera, mikrofon és lámparendszer. Ha valaha kipróbáltad már, akkor a saját bőrödön tapasztaltad, hogy sokkal többet számít az, hogy ki áll amögött a kamera mögött és hogy megvan-e tervezve, hogy pontosan mit, hogyan és miért úgy kell felvenni.

Mi nagyjából ezeket tartjuk a minőségi tartalomgyártás esszenciális kérdéseinek. A tömegből való kitűnési lehetőség és az ezáltal megtermelt haszon arányosan sokkal többet hoz, mint amennyivel többe kerül egy profi stúdióval való közös munka. A magas minőség pedig mindig kifizetődik – ráadásul egyre inkább csak ez működik.

Korábbi bejegyzéseink

Kreatív ügynökség: erre figyelj, amikor választasz!

Gombamód szaporodnak a különböző (általában fiatalok által alapított) ügynökségek, hatalmas a túlkínálat, nagyon nehéz kiválasztani a legjobbat, amelyikkel hatékony, eredményes és zökkenőmentes lesz a közös munkátok. Ebben a cikkben segítünk, elmondjuk, mire figyelj oda, amikor ügynökséget választasz.

Használj bátran stock videó részleteket a filmedben!

Természetes, hogy a termékedről, a szolgáltatásodról, a cégedről, bármiről, egyedi videót szeretnél készíttetni, hiszen a tiéd, egyedi és megismételhetetlen, tőled lesz izgalmas. Mégis előfordulhat, hogy stock videóból is érdemes belevágni egy-egy részletet. De mi okunk lehet erre?

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

A montázsfilmben, showreelben rejlő lehetőségek

A montázsfilmben, showreelben rejlő lehetőségek

Showreel

A montázsfilmben, showreelben rejlő lehetőségek

Showreel: a vállalkozásod legjobb arca pergő képekben

Tisztázzuk elsőként, mit is értünk montázsfilm vagy showreel alatt? Ezek a filmipari kifejezések alapvetően egy nagyon látványos slideshow-t, bemutatót takarnak, egy filmes előzetest, amely képes beharangozni, hogy mire számíthatunk az adott vállalkozástól, terméktől vagy szolgáltatástól.

2020.09.01.

Akár forgatás nélkül, fényképes, képes anyagok animálásával, mozgásba hozásával is magas nívójú, egyedi alkotás hozható létre: így akkor sem kell lemondani a videós tartalmakról, ha a cégnél nem megoldható a felvételek készítése. Egy maximum 30 másodperces rövid, mozgóképes összeállítás professzionálisan elkészítve időtálló kreatívja lehet a cégnek.

Milyen előnyt jelent egy ilyen videó?

A mozgóképnek megvan az a csodálatos tulajdonsága, hogy egy másodperc alatt képes érzelmeket kiváltani. Mindehhez a nézőnek szinte semmit nem kell tennie: nem kell szöveget olvasni, de még akár különösebben koncentrálnia sem. Videót nézni egyszerű és szórakoztató, a látvány és a hang pedig könnyűszerrel felkelti és megtartja a megtekintő figyelmét – nem véletlenül egyre népszerűbb tartalomformátum a videó.

Egy félperces montázsfilm vagy egy pár perces imázsfilm úgy képes információt adni a vállalkozásáról, hogy az első pillanatban érzelmet vált ki az érdeklődőből: érdeklődővé teszi, lenyűgözi, megragadja a figyelmét. Ez egy olyan előny, amelyet képes vagy szöveges tartalom nem adhat.

Hol használható fel egy showreel?

Könnyebb kérdés lenne, hogy hol nem! A márkaépítő videók, imázsfilmek egyre több helyen alkalmazhatóak –  komoly üzleti profittal.

Használhatjuk őket a toborzás során, például a munkáltatói márkánk kiépítése során. Egy jól kialakított employer branding stratégia komoly összegeket spórol meg, hiszen hatására a dolgozók elégedettsége nő, a fluktuáció csökken és a toborzás, valamint az ajánlattételek során is jobb pozícióba kerülünk.

Céges rendezvények, expók alkalmával emlékezetesebb és karizmatikusabb élményt vált ki, mint bármelyik prezentáció. A webdesign során háttérvideóként vagy a vállalkozás szöveges bemutatkozása helyett is szerepelhet: a statikus sablonmegoldásokkal szembeállítva a mozgókép szembetűnő, az érzelmek kiváltására sokkal inkább alkalmas kommunikációs eszköz.

És akkor nem beszéltünk még a social médiáról, ahol a cover fotók helyére is kerülhet már videó, de a Youtube és podcast tartalmak intrójaként is helyet kaphat a montázsvideónk egy szelete. Mindezek a vásárlói viselkedést komolyan befolyásoló platformok és a videós tartalmak a legnépszerűbb formátumaik.

Hogyan készülhet egy ilyen showreel? Mi az első lépés?

A fentiek alapján látható, hogy nagyjából bármilyen szektor szereplője hasznát veheti az attraktív, lenyűgöző filmes anyagoknak. Az Animatiqua kiindulási pontja mindig egyedi: minden egyes alkalommal megismerjük a vállalkozást és a pontos elképzeléseket, üzleti célokat. Az alapos kommunikáció a lendületes, hatékony munka alapja: addig kell egyeztetni, amíg ki nem alakul egy precíz terv, amelyből a kreatív csapat dolgozhat.

Az Animatiqua vezetőjeként én abban hiszek, hogy a célratörő, hatékony munka a kulcs a kreatív, szabad, alkotói folyamatokhoz és ez szolgálja leginkább a megrendelőink érdekét. Rendezőként, producerként veszek részt az egyeztetésekben, ahol sok példát, filmes mintát mutatok és alaposan körbejárjuk a megrendelői szemszöget is. Segítünk a mondanivaló meghatározásában és a lényeg leszűrésében, megosztjuk a szakmai tudásunkat, nézőpontunkat és törekszünk azonosulni a képviselt cég szemléletével.

A montázsfilmhez elég lehet a cég már meglévő fényképes, képes forrásanyaga is, de igény szerint további fotókkal, felvételekkel és animációkkal egészíthetjük ki. A showreel különösen azokon a területeken számít jolly jokernek, ahol a titkosított munkafolyamatok vagy a nem különösebben látványos termékek, szolgáltatások kevés teret hagynak a forgatásnak. Ilyenkor a meglévő anyagokból is készíthető egy impresszív vágat.

 

Szerezz üzleti előnyt a videós tartalmakkal!

Talán nem mondok újdonságot, ha elárulom, hogy Magyarországon az imázsfilm, showreel és velük a videómarketing egy ki nem aknázott terület. Manapság még könnyen üzleti előnyt kovácsolhatunk abból, ha a weboldalunk háttérvideója lenyűgözi a látogatót, ha a videós hirdetéseink magasabban konvertálnak és ha a nemzetközi partnereinknek egy látványos mozgóképen keresztül mutathatjuk be a gyártósorokat.

Az Animatiqua csapatával Magyarország legnagyobb cégeinek filmes vízióit segítünk megvalósítani és egyre növekszenek a megrendelői igények. Minden adat, trend és visszajelzés egy irányba mutat: a 2020-as években nem érdemes lemaradni a videós tartalmak jelentette előnyökről.

Korábbi bejegyzéseink

Kreatív ügynökség: erre figyelj, amikor választasz!

Gombamód szaporodnak a különböző (általában fiatalok által alapított) ügynökségek, hatalmas a túlkínálat, nagyon nehéz kiválasztani a legjobbat, amelyikkel hatékony, eredményes és zökkenőmentes lesz a közös munkátok. Ebben a cikkben segítünk, elmondjuk, mire figyelj oda, amikor ügynökséget választasz.

Használj bátran stock videó részleteket a filmedben!

Természetes, hogy a termékedről, a szolgáltatásodról, a cégedről, bármiről, egyedi videót szeretnél készíttetni, hiszen a tiéd, egyedi és megismételhetetlen, tőled lesz izgalmas. Mégis előfordulhat, hogy stock videóból is érdemes belevágni egy-egy részletet. De mi okunk lehet erre?

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.