A videómarketing fajtái, üzenete, fogyasztói

A videómarketing fajtái, üzenete, fogyasztói

Videó

A videómarketing fajtái, üzenete, fogyasztói

2022.08.24.

Ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a videómarketinged, nemcsak azt kell tudnod, milyen lehetőségeid vannak, hanem azt is, hogyan aknázd ki ezeket. Ebben a cikkben bemutatjuk a videómarketing fajtáit, illetve azt is elmondjuk, milyen tartalomra vágyik a célcsoportod.

A videómarketing fajtái

Nem áltatunk azzal, hogy könnyű dolgod lesz, hiszen rengetegféle videómarketing-megoldást különböztethetünk meg, amelyeket az alábbiakban összegyűjtöttünk neked. Mivel a videómarketing nyelve az angol, a csoportokat nehéz magyarosítani, ezért esetenként az angol megfelelőt használjuk. Lássuk!

A márkavideó (brand video) általában egy nagyobb reklámkampány része, legtöbbször a vállalat jövőképét, küldetését, a termékeit és szolgáltatásait mutatja be. Célja a márkaismertség növelése. A rendezvényvideó (event video) célja, hogy a segítségével felhívd a figyelmet egy rendezvényedre, például egy kerekasztal beszélgetésre vagy konferenciára. Készíthetsz szakértői interjút (expert interview) is ismert szakemberekkel, véleményvezérekkel – ez remek módja annak, hogy bizalmat erősíts és státuszt építs a célközönséged körében. Az oktatóvideó (how to video) célja, hogy megtaníts valamilyen újdonságot. Ez éppúgy lehet egy új főzési technika, mint az, hogyan cseréld ki az autód kerekét gyorsan. Fontos megkülönböztetni tőle a magyarázó videót (explanatory video), amely segíthet a közönségednek jobban megérteni, miért van szükségük a termékedre vagy szolgáltatásodra, de akár azt is elmagyarázhatja, hogyan kell beprogramozni a tévét. Nagyon lágy a határ a magyarázó és a demó videó (demo video) között, ez utóbbi azonban nem elmagyarázza, hanem bemutatja, hogyan működik egy termék vagy szolgáltatás. Egyre izgalmasabb az animált videó (animation), amely inkább egyfajta megközelítés, hiszen animációk segítségét veti be – ilyenkor nagyon erős a vizuális tartalom. Az esettanulmány és ügyfél-tanúságvideó (case study and customer testimonial video) arra ad választ az érdeklődőknek, hogy a terméked, szolgáltatásod képes-e megoldani egy-egy helyzetet, azaz „mit tud”. Az ilyen videóban gyakori, hogy ügyfelek beszélnek, ők mondják el a tapasztalataikat. Az élő videó (live video) népszerű, de vigyázni kell vele, mert rosszul is elsülhet, viszont érdemes használni, hiszen a Google szerint 2021-ben az emberek 85%-a nézett élő közvetítést. Az AR (kiterjesztett valóság) egy modern videómarketing formátum, amelynek segítségével a telefonod kameráján keresztül még azt is láthatod, hogyan nézne ki mondjuk, egy kanapé a nappalidban. Az IKEA Place alkalmazás remek példa erre, vagy akár a Pokemon Go játék is, ahol elszökdösött Pokemonokat kellett elkapni. És ne feledkezzünk meg a termékbemutató videóról (product presentation video) sem, ahol termékelőnyöket mutathatsz be.

Természetesen ez egy szubjektív lista, előfordulhat, hogy egy-egy videómarketing-megoldás kimaradt, vagy te máshogy ismered.

A videómarketing fogyasztói és szokásaik

Azt biztosan tudod, hogy a különböző platformokon különböző fogyasztók (felhasználók vagy buyer personák) vannak. De ők vajon hogyan kategorizálhatók és milyen fogyasztói szokásokkal rendelkeznek?

  1. A boomerek

Kicsit pejoratívnak és sértőnek tűnő megnevezés, hiszen szó szerinti fordításban a boomer „begyepesedettet” jelent, arra mondják, aki nem képes haladni a korral és nem változtat. Az 1946 és 1964 között születettek közé sorolt boomerek ragaszkodnak a hagyományos médiához, a klasszikus filmekhez. A 70%-uk viszont már használja a YouTube-ot és a Facebookot. Nekik készíthetsz hosszabb, szebb képi világú, mélyebb tartalmú és komolyabb videókat.

  1. Az X generáció

Az 1965 és 1980 között született X generáció tagjai olyan szokásokkal rendelkeznek, amelyek részben a boomereknél is megfigyelhetők. Ez a korosztály technológiailag képzett, és ugyanannyi időt tölt az interneten, mint máshol, de egyre inkább a világhálóról tájékozódik. Az X generációsok töltik a legtöbb időt a YouTube-on (napi 1 500 000 000 megtekintéssel) és a Facebookon. Őket is a lassabb, hosszabb és kifejezetten az igényességre törekvő videókkal tudod elérni, bár náluk már lehet feszesebb a vágás.

  1. A millenárisok

Az 1981 és 2000 között született, millenniumiként definiált generáció képviselői már értik a technológiát és élvezettel fogyasztják a média nem hagyományos formáit is, beleértve a podcastokat és a streaming szolgáltatásokat. Az ezredfordulósok voltak az internet eredeti úttörői, és ők már kifejezetten aktívak a közösségi média platformokon, különösen az Instagramon, a Facebookon és a Twitteren. Imádják a rövid, feszes, gyors oktató és bemutató videókat. Náluk már kevésbé fontos a végletekig kidolgozott képi világ.

  1. A Z generáció

A Z generáció, a 2001 és 2010 között született korosztály a többi generációhoz képest a legszélesebb körű médiafogyasztási szokásokkal rendelkezik. Ebben a korcsoportban a közösségi média az első számú hírszerzési mód, de úgy is tekintenek rá, mint a hasonló érdeklődésűekkel való kapcsolatteremtés helyére, ezért csoportokba szerveződnek. Az olyan platformok, mint a Twitch játékstreaming-szolgáltatás, a TikTok és a Spotify jó választás lehetnek a Z generáció elérésére, viszont nekik már nagyon nehéz lekötni a figyelmüket. Elvárják a trendeket, náluk az első 10 másodperc döntő. Izgalmas, érdekes és pörgős tartalmakat és videómarketinget fogyasztanak.

  1. Az Alfák

Az Alfák a legfiatalabb generáció, ők 2010 után születtek. Jellemzően technikai géniuszok, magabiztosan használnak minden platformot, könnyen tanulnak, hiszen ebben nőttek fel. Sokan úgy gondolják, hogy kevesebb a szociális kapcsolatuk, mint az előző generációknak, de ez nem igaz, mindössze több online ismerősük van. A figyelmükért már nagyon meg kell küzdeni; szeretik a rövidebb, tömörebb kommunikációt, a saját nyelvükön, amelybe rengeteg angol szó is keveredik. Most úgy tűnik, hogy önellátóbbak, felkészültebbek és tudatosabbak az előző generációknál. Elvárt részükről a pörgős, gyors, tömör vizuális tartalom, és maguk is szívesen készítenek hasonlókat.

 

Jól látszik tehát, hogy néhány videóval már nem tudunk hatékony videómarketing kampányokat készíteni. Ez egyrészt abból adódik, hogy több mint 10 fajtája van a videómarketingnek, másrészt ezek mindegyike akár több generáció egymástól eltérő igényeit kell hogy lefedje. 

Szívesen segítünk a videómarketing-stratégiád kialakításában, keress minket bátran!

 

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

A videómarketing fajtái, üzenete, fogyasztói

Itt és így használd a videómarketinget (és a hibák)

Videó

Itt és így használd a videómarketinget

(és a hibák)

2022.08.16.

Bár a videómarketing egy szenzációs lehetőség ahhoz, hogy elérd a célcsoportodat és hatékonyan átadd nekik a számodra fontos üzenetet – vigyázat, szokatlanul nyersen fogunk fogalmazni –, a világon semmi értelme nincs, gyakorlatilag pénzégetés, ha nem jól használod. Annak például semmi haszna, ha elkészítesz egy videót, amit aztán soha sehol sem, vagy éppen rosszkor és/vagy rossz helyen használsz. Ahhoz, hogy ne ess ezekbe a hibákba, elmondjuk, mire érdemes figyelned.

Mi az, amit ne tegyél?

 

Az előző cikkünkben kitértünk arra, hogy a videómarketing nem azt jelenti, hogy készítesz egy videót, amit aztán véletlenszerűen feltöltesz valahova, valamikor, valakinek és valamiért.

Ha ezt teszed, akkor néhány hét múlva rendkívül csalódottan fogod konstatálni, hogy bár rengeteg időt és energiát fektettél bele, minőségi, látványos és erős az üzenete, mégis alig nézte meg valaki.

Azt szeretnénk, hogy elégedett légy a videómarketingeddel, ezért összegyűjtöttünk néhány már bevált gyakorlati tanácsot.

 

Videómarketing trükkök és praktikák

 

Amit most írunk, az egyszerre őszinte, abszurd, és első olvasatra alapjaiban rázza meg a marketingről eddig alkotott elképzeléseidet, de tény, hogy a különböző social media platformokon ugyanazok az emberek vannak. Logikus, hiszen valószínűleg te is fent vagy az Instán, a LinkedInen néha (vagy már egyre gyakrabban), használod a TikTokot, böngészel, Facebookozol, honlapokat nézel, és még a YouTube-ot is használod. És ez „csak” az online jelenléted, hiszen mindezek mellett még sétálsz, konferenciákra mész, vezetsz, ülsz a váróteremben stb.

A fentiek alapján van néhány videómarketing alapszabály, amikből össze is szedtünk csokorra valót.

 

 1. Oszd meg minden platformon!

Ahhoz, hogy hatékony legyél, a lehető legtöbb csatornán meg kell osztanod a videódat, hogy biztosan elérd vele a célközönségedet. Ezért nem elég, ha kizárólag egy felületre koncentrálsz, és mondjuk, elkészíttetsz egy hosszú, csodásan vágott, gyönyörű képi világú, zseniális látványelemeket tartalmazó videómarketing anyagot a YouTube-ra, de sehova máshova nem rakod ki, csak oda. Ha van egy jó filmed, tedd be egy részletét például az aláírásodba. (Egy logóanimáció lehet a digitális kézfogásod, erről itt írtunk: https://blog.animatiqua.com/egy-jo-logoanimacio-lehet-a-digitalis-kezfogasod/)

2. A célközönség és az üzenet

Ahogy már írtuk, majdnem minden ember több platformot is használ egyszerre. Logikus lenne egyetlen videót elkészíteni és azt mindenhol megosztani. Logikusnak tűnik ugyan, de ez valójában hibás megközelítés. Egyrészt minden platform más technikai kihívások elé állít (szinte mindenhol eltérő a felbontás, a feltölthető fájl mérete és megengedett hossza), másrészt – érdekes módon – ugyanaz a felhasználó minden platformon mást vár el tőled. Amíg a LinkedInen az öntömjénező és lassú videó, a szép vágás, a mélyebb és komolyabb tartalom a virális, addig a TikTokon pörgősnek kell lenned, gyors vágásokkal, egyszerű üzenetekkel és összességében rövidebbnek is.

3. Ne feledd a weboldalt!

„A cégünk 2010-ben alakult, az alapítói, Béla és én azért találtuk ki, mert észrevettük, hogy senki nem foglalkozik azzal, amivel mi akartunk. Azóta töretlenül fejlődünk és 2012-ben 8, 2019-ben már 12 munkatársunk dolgozik azért, hogy az általunk kínált szolgáltatás a megfelelő minőségben illjen a céges…. bla bla bla”

A mai napig számos cégnek ilyen és ehhez hasonló a bemutatkozó szövege a honlapján, és sok-sok terméknél is hasonlóan unalmas dolgokat találunk. Ehelyett jóval hatékonyabb egy ideillő videó, akár rögtön a nyitóoldalra, a hajtás fölé, tehát arra a részre, amit minden látogató azonnal lát. Íme két kiváló példa rá: https://www.umbroll.hu/ és https://g-smt.hu/

4. Koncentrálj az offline-ra is!     

A 360 fokos integrált videómarketing egyik lényeges eleme, hogy mindenre felkészülsz, még az offline megjelenésekre is. Például kiteheted egy LED-falra a várótermedben vagy az üzletedben, mint ahogyan azt a nagy márkák is csinálják:

 

videomarketing1

Forrás: https://nseledcloud.com/news-blog/led-display-for-shop-windows-shop-window-led-banner-shop-window-digital-advertising/

Beillesztheted egy rövid prezentációba is, kiállításokon pedig a hátteret teszi izgalmassá. Nézd meg, hogy tudja a videómarketing támogatni a rendezvénytechnikát: https://gepberszinpad.com/rendezvenytechnika/projektek/kulteri-es-belteri-led-falak-csereje-az-allee-bevasarlokozpontban

 

Sokkal könnyebb előre átgondolni ezeket a lehetőségeket és elkészíteni egy-egy ilyen verziót is, mint utólag „azonnal, SOS és asap” megvágni, szerkeszteni, újragondolni, újrascriptelni egy már kész videót.

 

Ha a fenti szabályokat betartod, akkor a videómarketinged nemcsak hatékony lesz, hanem szinte a teljes célközönségedet eléred általa. Szívesen segítünk neked ebben, keress minket bizalommal!

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

A videómarketing fajtái, üzenete, fogyasztói

A videómarketing

Videó

A videómarketing

Milyen előnyöket kínál számodra, mitől lesz jó és hogyan lesz hatékony?

2022.08.03.

A marketingszakemberek egyetértenek abban, hogy a videómarketing a marketingstratégiád és a tartalommarketinged egyik legfontosabb  olyan  eleme, amelyet szinte minden platformon érdemes használnod. De mi is pontosan a videómarketing? Milyen előnyöket kínál számodra, mitől lesz jó és hogyan lesz hatékony? Cikkünkből – többek között – ezekre is fény derül.

Mi pontosan a videomarketing?

 

Mint mindennek, a videómarketingnek is létezik egy tankönyvi fogalma. Eszerint a videómarketing nem más, mint a videók marketing célú felhasználása.

Valójában azonban ennél sokkal több.

A videós tartalom már messze nemcsak egy opció, hanem elengedhetetlen eszköze annak, hogy minél több embernek megmutasd a márkádat, a termékedet, illetve minél hatékonyabban lépj kapcsolatba az érdeklődőkkel, ügyfelekkel. Tulajdonképpen minden sikeres marketingstratégia egyik legfontosabb eleme.

 

A videómarketing története

 

A tévében látott reklámokat tekinthetjük a videómarketing elődeinek is, igaz egy tévéreklámmal nem feltétlen tudtuk elérni a célközönségünket (az AGB Nielsen, körülbelül 1200 fős mintán mért tévénézési szokásaira kellett hagyatkozni), magas költségvetése miatt nem készülhetett belőle több verzió, és a konverziót, a megtérülést sem tudtuk mérni.  Szakértők szerint a valódi videómarketing 2005-ben, a YouTube-bal indult: akkoriban a legtöbb cég oda töltötte fel a termék- és marketingvideóit abban bízva, hogy ott sokan megnézik majd. És ez eleinte így is történt.

Aztán hirtelen minden megváltozott. Egymás után érkeztek az olyan social media platformok, ahol mindennél fontosabbá vált a vizualitás. Ezzel párhuzamosan a fotók és a videók készítésének technológiája is sokkal könnyebben lett elérhető.

A robbanást az okostelefonok elterjedése – amely egyszerűbbé és kényelmesebbé tette a videónézést – és a kifejezetten videós platformok megjelenése – a TikTok, az Instagram és a Facebook – is egyre inkább támogatta. A cégek pedig kezdték felismerni a videós tartalmak előnyeit.

 

Íme néhány fontos szabály, mielőtt belekezdesz a videómarketingbe

 

Mielőtt megmártózol a videós tartalmak és a bennük rejlő marketinglehetőségek medencéjében, érdemes néhány szabállyal tisztában lenni.

 1. Storytelling, azaz legyen egy történeted!

Különös, de szinte teljesen ugyanazok a szabályok érvényesek a videós tartalmaidra is, mint az írottakra: koncentrálj azokra az előnyökre és értékekre, amelyeket az ügyfeleidnek nyújtasz. Ne idegesítsd őket azzal, hogy folyamatosan reklámozod a termékedet vagy szolgáltatásodat, ehelyett a videó középpontjában egy történet álljon. Mindenkinek van rengeteg története: meséld el a tiéd!

 2. Adj át értéket és tudást!

Ha új terméket vagy szolgáltatást vezetsz be, készíts olyan videót, amely bemutatja, hogyan működik, miért fontos, milyen újdonságokat tartalmaz, miért nélkülözhetetlen, hogyan segít a mindennapokban. Törekedj a tökéletes érthetőségre és a meggyőző képi világra, vágásra, hogy kiemelkedj és megjegyezhető legyél.

 3. Legyél izgalmas és érdekes!

Egy unalmas videó többet árthat, mint használ. Nevettesd meg a nézőidet, taníts nekik valami újat, vagy varázsold őket egy másik – számukra eddig ismeretlen – világba. Mutass be máshogy valamit, mint mások. Ki kell emelkedned a nagy videózajból. (Biztosan neked is vannak olyan filmek, jelenetek, reklámok, amik „megvannak”, amiket megjegyeztél. Pontosan ilyeneket kell gyártatnod.)

 

Ezekre figyelj oda

 

Most, hogy már tudjuk azt, hogy az emberek szinte vágyják a videós tartalmakat, érdemes összegezni, hogy mi mindenre kell odafigyelned.

1. A minőségre

Nem engedheted meg magadnak (és a céged sem), hogy gyenge minőségű videós tartalmakat készíts. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy legyen bármilyen modern és menő is a telefonod kamerája, ne azzal vedd fel az interjúdat, a brand- vagy termékvideódat.

2. Készülj fel a platformokra!

Minden platform más és más hosszt, technikai megoldást, felbontást, méretet kíván, és ha ez nem lenne elég, akkor a rossz hír az, hogy mindez folyamatosan változik is. A TikTok – a világvezető videós platform – először csak pár másodperces videókat engedett feltölteni alacsony felbontással, aztán megemelte a hosszt 30 másodpercre, majd egy percre, aztán háromra, most 10-nél jár, miközben a Facebook továbbra sem örül a hosszú videóknak (többszöri bevezetés és kivezetés után 2022 júliusában éppen úgy állunk, hogy létezik és elérhető a Reels, de rejtélyes módon nem mindenki számára), az Instagram pedig gyűlöli.

3. Tudd meg, mit szeret a célközönséged!

Mondanunk sem kell, hogy mindenkinek más a célközönsége és annak fogyasztói szokásai. Ugyanaz a felhasználó a TikTokon egy percnyi figyelmet szán rád, a Facebookon felet, az Instán viszont mindössze másodperceid vannak. Az sem mindegy, melyik platformon mit osztasz meg: a tizenéveseket a Snapchaten éred el, a TikTokon a fiatalokat olyan 35 éves korig, a cégvezetők a LinkedInen várnak rád, a Facebook a 18-34-es korosztály kedvence. Más platform, más üzenet, egy cél. Ez vezéreljen. (Forrás: https://roihacks.hu/facebook-felhasznalok-szama/)

 

Ki készítse el?

Mi azt javasoljuk, hogy bízd szakértőre. A videós tartalom elkészítése sokkal bonyolultabb és összetettebb annál, minthogy valaki szabadidejében elkészítse például a brand content videódat. És mivel rengetegen fogják látni, nagyobb is a tét. Ezt tényleg bízd szakemberre, olyan cégre, amelyik erre specializálódott. Hidd el, megéri.

 

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

Kreatív ügynökség: erre figyelj, amikor  választasz!

Kreatív ügynökség: erre figyelj, amikor választasz!

videó

Kreatív ügynökség: erre figyelj, amikor választasz

Elmondjuk, mire figyelj oda

2022.07.18.

Gombamód szaporodnak a különböző (általában fiatalok által alapított) ügynökségek, hatalmas a túlkínálat, nagyon nehéz kiválasztani a legjobbat, amelyikkel hatékony, eredményes és zökkenőmentes lesz a közös munkátok. Ebben a cikkben segítünk, elmondjuk, mire figyelj oda, amikor ügynökséget választasz.

 

Fontos, hogy milyen feladatra keresel

 

Tételezzük fel, hogy szeretnél egy reklám- vagy imázsfilmet forgatni.

Alapvetően kétféle ügynökséggel fogsz találkozni. Az egyiknek minden munkafolyamatra és szakterületre van szakértője ezért mindenhez értenek és mindent el is vállalnak. Ez az ügynökségtípus (gyakran) úgy működik, hogy elhív egy megbeszélésre majd a kapott infók alapján – többnyire – egy sablonba illeszt téged és a cégedet, valamilyen már bevált keretrendszerbe. És az vagy beválik nálad is, vagy nem. Ők a full service ügynökségek.

Van egy másik ügynökségtípus is, akik egy bizonyos szakterületre specializálódtak és annak a területnek minden elemét a legapróbb részletekig ismerik. Mivel minden problémával találkoztak már, ezért mindenre van egy előremutató megoldásuk. Ők kreatívan fognak a filmkészítéshez hozzáfogni, minden támogatást megkapsz tőlük, lenyűgöző ötleteket és megoldásokat, mert ez a szakterületük.

 

Milyen ügynökségre van szükséged?

Ez a legfontosabb, amit el kell döntened! A fenti információk mellett van még néhány olyan tény, amit érdemes átgondolnod a döntés előtt. Összegyűjtöttük, melyek ezek (lesz köztük red flag is!):

1. A kémia

Tabutéma, de igenis számít a kémia. Biztosan találkoztál már olyan emberrel, akivel minden téren azonnal egy hullámhosszon voltál, és olyannal is, akivel nem. Egyértelmű, hogy azzal sokkal könnyebb lesz együtt dolgozni, akivel félszavakból is értitek egymást, mint olyannal, akivel minden beszélgetésnél feszültséget érzel.

 

2. Nézd meg a referenciákat!

Szinte minden nap újabb és újabb (akár filmgyártó, akár marketing) ügynökségek alakulnak, hiszen nem kell hozzá más, mint pár szakterülethez érteni, valamint egy hangzatos angol nevet és ígéretet kitalálni. Lehet, hogy másnak ennyi elég, de neked nem biztos: nyugodtan kérdezz rá az ügynökség referenciáira, kérd meg, hadd nézd meg őket, aztán dönts ezek alapján.

 

3. Red flag: a rejtett költségek és a hibák

A jó hírrel kezdjük: ha hozzánk jössz, akkor egy részletes brief alapján fogunk neked egy mindenre kiterjedő árajánlatot adni. Amit nem tartalmaz a brief, ami kérdéses arra minden esetben rákérdezünk, megbeszéljük és segítünk tökéletesíteni. Szerintünk így kell dolgozni, de vannak ügynökségek, ahol ezt jóval lazábban kezelik, és a „majd megoldjuk”, „valahogy majd lesz”, „szuper lesz nyugi” kategóriába kerülnek ezek a kérdések és meglátások. Ezzel az a gond, hogy nem feltétlen a vágyott eredményt kapod és/vagy nem azért a pénzért, amiben megállapodtatok (vagy éppen nem is állapodtatok meg).

 

4. A jó ügynökség nem mindig helyesel

Ehelyett az ügyfél érdekeit tartja szem előtt. Lehet, hogy útközben változik a koncepció, de lehet, hogy amit kértél felesleges és drága – szólunk. Az is lehet, hogy ahol éppen csökkentenél költséget, vagy amit kihagynál, az szerintünk nagyon fontos lenne – ezért is szólunk. Szerintünk ezek nem viták, hanem olyan kompromisszumok, amelyek előre visznek, és amelyek egyetlen célja az, hogy a végeredménnyel elégedett legyél. (Mi pedig berakhassuk a portfóliónkba.)

Persze számtalan kiválasztási módja lehet még az ügynökségnek, de ha a fentieket átgondolod és betartod, akkor nem tudsz hibázni, és egy olyan film lesz a végeredmény, amire mindenki büszke lesz.

Kérj tőlünk ajánlatot, ismerj meg minket!

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

5+1 mondat, amit ne mondj egy filmes csapatnak!

5+1 mondat, amit ne mondj egy filmes csapatnak!

videó

5+1 mondat, amit ne mondj egy filmes csapatnak!

2022.06.23.

 

1. „Jövő hétre kéne”!

 

Ezt nem mondjuk soha egy házépítés során, igaz? Miért? Mert mindannyian tudjuk, hogy egy ház felépítése nem 5 perc. Nagyjából tisztában vagyunk a folyamatokkal, még akkor is, ha mi magunk még sosem építkeztünk, mert láttunk saját szemünkkel a környezetünkben a házakat, épületeket kinőni a földből. A magas minőségű, igényes munka tervezést és pontos kivitelezést igényel  – igaz ez a film formátumú, céges bemutatkozó anyagok esetében is. Ha az ehhez szükséges időt nem tudod rászánni, mégis kell a film, egy jó és lelkiismeretes ügynökség számodra megfelelő megoldásokat kínál akkor is, (pl: stock videók használata), ha ezzel a megbízás mérete csökken.

Láthatod, nálunk mennyi lépésből áll az imázsfilm készítés folyamata:

 

 

Megszületett az elhatározás az imázsfilmre

Megfogalmazódik az igény az imázsfilmre – lehet, hogy a konkurenciának már van is, ami lépéselőny számára.

l

Rövid brief megírása

Pontos elképzelések megfogalmazása (USP, célcsoport, helyszín). Ha letöltötted a tervezési segédletünket, ezzel már nagyrészt meg vagy.

b

Indíkatív árajánlat kiadása

A megírt brief alapján.

w

Személyes találkozó

Ilynekor történik a moodok / referenciák bemutatása, irányválasztás, és ezek alapján a pontos árajánlat kiadása.

j

Storyboard készítés

Rajzos vázlat elkészítése, mely képregényszerűen / sziluettekben ábrázol. A storyboard az imázsfilm megvalósíthatósági tanulmánya.

Forgatás

Az elfogadott helyszíneen  teljes felszereléssel (kamerával, sliderekkel objektívsorokkal, lámpákkal, hangeszközökkel és opcionálisan drónnal is) forgat a csapat. Átlagosan 1-3 napot vesz igénybe.

Vágás és utómunka

A felvett anyag vágása – ez átgaosan a forgatástól számított 15 napon belül elkészül. Ebben a fázisban van lehetőség 2-3 körben módosításra is.

I

Publikálás

Az elkészült imázsfilm átadása: igény esetén többféle vágat készül, így már egy forgatás energiabefektetésével egységesen kezelhető a márka videós megjelenése a különböző platformokon,

2. „Csináljuk meg most gyorsan, és majd javítgatunk rajta!

 

A határidő előtti utolsó perces módosítgatások, javítgatások során a feladatok / kérések mikromenedzselése több időt vesz igénybe, mint maga a munka. Veled együtt elveszünk a részletekben és szétesik a dramaturgia is.

Ezért épp az ügyfélközpontúságunkból eredően mondunk erre nemet. Neked sem jó, hiszen a további sok-sok beleölt munkaóra eredményeképpen drágább lesz a végeredmény – és nekünk sem jó, mert megtörik a kreatív lendület és a csapat kiesik a flow-ból.

3. „Pont olyan kéne, mint az XY filmje!”

 

Ezt sosem javasoljuk, mivel várhatóan nem ugyanaz a terméked, az átadni kívánt üzeneted, nem ugyanannak a célcsoportnak kommunikálsz és nem feltétlen áll ugyanakkora költségkeret sem a rendelkezésdre. Egy jól megírt, részletes briefben megjelölheted a filmet, és azt is, mi tetszik benne, mit látnál örömmel a saját filmedben.

Különben pedig a fő kérdés mindig az: miért készül a film? Hogy összetévesszenek a másik céggel, vagy hogy megkülönböztesd magadat a konkurenciától?

4. „Legyen ütős!”

 

Ez a mondat a briefben nem képvisel hozzáadott értéket. Viszont ha leírod helyette, hogy mi a kívánt hatás, az már támpontot ad a munkához. Hoztunk erre egy példát:

A Coca-Cola karácsonyi vonatos reklámfilmje tényleg „ütős”, mert erős érzelmeket ébreszt, értékeket közvetít, és ezzel építi a cég brandjét. De hiába szeretsz bele a vonatos ötletbe, ha a Te cégednek nem ez kell, mert Te az értékesítés volumenét szeretnéd növelni.

5. „Kicsi rá a büdzsé, de nektek jó lehet referenciának”

 A jó ügynökségek köszönik, nem gyűjtenek referenciákat, mert van. Ezt a weboldalon szokták feltűntetni, és szerencsés esetben ott is a legjobbak válogatását mutatják csak meg a sok elkészült munkából.

+1 „Ezt most csináljátok meg okosba, aztán majd veletek dolgozunk”

Egy jó ügynökség ügyfélközpontú, és szeret jövőbeli közös munkákban gondolkodni. Ha komolyan gondolod a későbbi közös munkát, nyugodtan elköteleződhetsz írásban is, ezért javasolhatsz keretszerződést: így az ügynökség is kap támpontot, mi alapján számolja a kedvezményt, amire most szükséged van.

Ha támad egy ötleted, írj nekünk – a fenti 5+1 mondaton kívül bármit, és rövid időn belül válaszolunk smile

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.

Kreatív ügynökség: erre figyelj, amikor  választasz!

Céges film, stock videóból

videó

Céges film, stock videóból

Nem kell mindig a Hollywoodi költségvetés

2022.06.13.

Természetes, hogy a termékedről, a szolgáltatásodról, a cégedről, bármiről, egyedi videót szeretnél készíttetni, hiszen a tiéd, egyedi és megismételhetetlen, tőled lesz izgalmas. Mégis előfordulhat, hogy stock videóból is érdemes belevágni egy-egy részletet. De mi okunk lehet erre?

 

Mi a stock videó?

 

A stock videók olyan, előre elkészített, leforgatott és megvágott „konzerv” videók melyek egy része ingyenes, más részük fizetős vizuális tartalmat kínáló oldalakon találhatóak. A használatuk nem ördögtől való, gyakran nagy segítséget jelentenek számodra: igaz, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy óvatosan érdemes használni, másnak is eszébe juthatott. Érdemes ezért a kiválasztását profira bízni.

Mégis – néha – helye van annak, hogy ilyen és ehhez hasonló videókból átvegyünk rövid részleteket. Íme néhány gyakorlatias érv, amikor egy stock videó hasznos lehet számodra.

 

Nem kell mindig a Hollywoodi költségvetés

 

Egy stock videó lehet költségcsökkentő: képzeld el, hogy szeretnél a videódba egy vágóképet, például egy sivatagról vagy egy kávéültetvényről, esetleg egy ismert úticélról, az Eiffel toronyról, kivilágítva. Költségkímélő tud lenni, ha ezért az 1-2 másodperces részletért nem utazol el Párizsba, vagy egy perui kávéültetvényre 5000 méter magasra (vagy egy közeli afrikai sivatagba) hanem egyszerűen kivágunk és kontextusba helyezünk egy videórészletet egy stock videóból. A nemzetközi példákból válogatva az alábbi videó jó példa a stock videók minőségi felhasználására – szerinted mennyi munkaóra lenne elkészíteni a DNS rajzát 0:33 percél?

A költségcsökkentés mellett lehet, hogy a film elkészítése (például) veszélyes lenne. Miért mennél el egy dzsungelbe különleges mérges kígyót vagy egy veszélyes ragadozót valahogy lefilmezni akkor, ha van olyan – már kész – videó, amelyikből ezt könnyen kivághatod és nem teszed ki magad és a stábot veszélynek?

Előfordulhat, hogy nincs szezon és sokat kellene várnod. A tavaszi kollekciók jellemzően télen érkeznek, akkor amikor nem feltétlenül van arra lehetőség, hogy találj egy csodásan virágot bontó cseresznyefát vagy egy pipacsot. Vagy egyszerűen szeretnéd egy videóban megmutatni mind a négy évszakot.

Egy stockvideó csökkentheti a forgatási időt: ha – télen – egy kenyérsütőnek készítünk reklámfilmet, nem feltétlen találunk egy aranyszínű, szárba szökkenő búzamezőt. Augusztusig kellene várni erre a pár másodpercre: ennél célratörőbb egy stockvideó részletét használni a filmhez.

A stock videó nem „konzerv”

 

Attól, hogy a videódba beleszerkesztünk egy rövid stockvideó részletet, vagy akár több tíz ilyen videó felhasználásával alkotunk újat, nem jelenti azt, hogy a filmed „konzerv lesz”, sőt észre sem fogják mások venni. Ha egy jó csapat dolgozik vele, akkor a film csodás, feszes és lenyűgöző lesz, és ami a legfontosabb: egyedi. Ha a saját részletek és vágóképek megfelelő arányában keverednek a filmben, olyan perszonalizált eredményt kapunk, ami csak a Te cégedről / termékedről szól.

Épp az egyedi hatás elérése érdekében ebben az esetben is figyelni kell a videó készítés szakmai kritériumaira: van dramaturgia, feszültség, szép vágások és izgalom, miközben a költségek is töredékére csökkenhetnek. Mutatunk egy példát: ezt a filmet mi készítettük, vannak benne stock videó-elemek, nézd meg hogy számodra zavaró-e észrevehető-e?

A stock videók tehát nem elvetendők, megfelelően kell használni és kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket és csodás kiegészítői lehetnek a te saját filmednek – egyre figyelj, hogy a projekted jó kezekbe kerüljön!

Ha van egy jó ötleted, vagy kérdéseid, írj nekünk:

Korábbi bejegyzéseink

Az aranyórától a nagyfilmes hatásig: a jó drónvideó titkos összetevői

A titkok mindig érdekesek, különleges tudást, izgalmas meglátást hordoznak és éppen ezektől az apró (akár szakmai) titkoktól válik valami érdekesebbé és izgalmasabbá, többé, és erősebbé. Természetes, hogy nekünk is vannak (szakmai) titkaink amiből hármat – hiszen annyi a magyar igazság – elmondunk. Aranyóra, zene, és nagyfilmes technika – ők azok.